Nem fogtak vele kezet, ezért törni kezdett

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 11:55
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion menedzsere, Roy Hodgson közleményben kért elnézést játékosa, Jonas Olsson rongálásáért.

Jonas Olsson gólöröme közben sem mindig a higgadtság mintaképe (Fotó: Action Images)

Történt ugyanis, hogy a tegnap esti 1–1-es döntetlennel záródó Stoke City–West Bromwich mérkőzés után a derék svéd kezet akart fogni a hazaiak támadójával, Ricardo Fullerrel, aki ezt visszautasította, majd a vendégek csapatkapitány-helyettese ettől olyan ingerült állapotba került, hogy összetört egy bekeretezett képet az öltözőfolyosón.

„Nem látom elég ürügynek azt, ha valaki visszautasít egy kézfogást arra, hogy a másik összetörje valaki más tulajdonát – nyilatkozta a hazaiakat irányító Tony Pulis. – Ez a klubunk tulajdona volt, és mint ilyet nincs joga összetörtni.”

A vendégek menedzsere, Roy Hodgson sem sokáig késlekedett válaszával, hivatalos közleményben fejezte ki sajnálatát.

„Egyik játékosunk, sajnos, úgy döntött, hogy erejét egy képen teszteli le. Attól tartok ő nyert, a kép pedig összetört – mondta Hodgson. – Mi bocsánatot kérünk a tettért, és biztos vagyok benne, hogy kifizetjük a keletkezett kárt.”

(Fotó: whoateallthepies.tv)
(Fotó: whoateallthepies.tv)

Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
14 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
44 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
54 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik