Elfogták a Liverpool-sztár kocsijának felgyújtóját

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 14:01
null
A pórul járt autó (Fotó: metro.co.uk)
Címkék
A brit hatóságok őrizetbe vették azt az embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy októberben felgyújtotta a Liverpool angol válogatott támadója, Andy Carroll Range Roverjét.


Mint ismeretes, az októberi esetnél az akkor még Newcastle-játékos járműve (amelyet új, ötéves szerződése megünneplésére vett) a csapatkapitány, Kevin Nolan háza előtt parkolt: a futballista azóta lakott a csapattársánál, mióta a bíróság arra kötelezte, költözzön külön korábbi barátnőjétől, a 18 éves fehérnemű modell Laurie Hendersontól, akit korábban bántalmazott, és amiért rövid időre őrizetbe is vették. Nolan házának garázsára ráadásul még egy, az erőszakos cselekedettel kapcsolatos graffiti is felkerült.

A 22 éves csatár ellen később ejtették az ügyet, majd január 31-én brit rekordot jelentő 35 millió fontért a Mersey-parti egyesülethez szerződött.

A northumbriai rendőrség tájékoztatása szerint őrizetbe vették az autó felgyújtóját a newcastle-i repülőtéren, mikor az visszaérkezett az országba.

„Kedden a rendőrség letartóztatott egy 33 éves férfit, aki kapcsolatba hozható az októberi gyújtogatással” – nyilatkozta a szóvivő.

A férfi augusztusig, óvadék ellenében, szabad lábon védekezhet.

(Fotó: whoateallthepies.tv)
(Fotó: whoateallthepies.tv)
Andy Carroll (balra) és korábbi csapattársa, Ryan Taylor (Fotó: metro.co.uk)
Andy Carroll (balra) és korábbi csapattársa, Ryan Taylor (Fotó: metro.co.uk)
Kevin Nolan takarít a helyszínelés után (Fotó: metro.co.uk)
Kevin Nolan takarít a helyszínelés után (Fotó: metro.co.uk)

 

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
15 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
44 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
1 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik