Elszabadult a pokol a futballpályán - videó

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 12:50
Címkék
A hétvégén újból kirobbant az egyiptomi és algériai futball ellentét. Ezúttal az afrikai Bajnokok Ligája szombati összecsapásán forrongtak az indulatok, amikor is az egyiptomi Zamalek a tunéziai Club Africaint fogadta.

A Zamalek 2–1-re vezetett, de összesítésben még mindig 5–4-es hátrányban volt, amikor az algériai játékvezető les miatt érvénytelenítette a hazaiak hajrában szerzett találatát. Ekkor szurkolók százai kezdték elözönleni a pályát.

A mérkőzést felfüggesztették, a játékvezetők elmenekültek a helyszínről, ahol kitört a káosz. A Reuters jelentése szerint (amely a MENA, helyi hírügynökségre hivatkozik) kilenc ember sérült meg az incidensben, viszont a nemzetiségüket nem adtak meg.

...ÉS AKKOR MEGINDULNAK A „HADAK”

Legfrissebb hírek

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
9 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
17 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
17 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
18 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája
Ezek is érdekelhetik