Mancini edzőtrikóval tartja sakkban Balotellit

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 21:11
Megtalálták az okát Mario Balotelli hétvégi jó játékának. Az Manchester City menedzsere azzal fenyítette be a neveletlen csatárt, amitől az a legjobban retteg.

A mostanában csak botrányai miatt – beszólt Rooney volt nőjének, dartsnyilakkal dobált egy ifistát – az újságok címoldalára kerülő Mario Balotelli a vasárnapi, Sunderland elleni bajnokin váratlanul jól játszott. Az 5–0-s győzelemből hasznos mezőnyjátékkal és gólpasszal vette ki a részét a pályán töltött 90 perc során. Sikerült megfejteni a produkció titkát: Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere azzal fenyegette meg, hogy fel kell vennie egy edzőtrikót. Ez pedig Mario számára olyan, mint ördögnek a tömjénfüst. Nem csoda, hogy remekelt.beszólt Rooney volt nőjének, dartsnyilakkal dobált egy ifistát – az újságok címoldalára kerülő Mario Balotelli a vasárnapi, Sunderland elleni bajnokin váratlanul jól játszott. Az 5–0-s győzelemből hasznos mezőnyjátékkal és gólpasszal vette ki a részét a pályán töltött 90 perc során. Sikerült megfejteni a produkció titkát: Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere azzal fenyegette meg, hogy fel kell vennie egy edzőtrikót. Ez pedig Mario számára olyan, mint ördögnek a tömjénfüst. Nem csoda, hogy remekelt.

MANCINI RÁIJESZT BALOTELLIRE
Legfrissebb hírek

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32

Serie A: elfogyott a türelem, kirúghatja Tudort a Juventus – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.27. 11:01

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27
Ezek is érdekelhetik