Serena Williams párducmintás bugyiban ropja a tengerparton

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 09:33
null
A rosszkedv már a régen a múlté (Fotó: Splash, Daily Mail)
Címkék
A műtétje után lábadozó egykori világelső teniszező szemmel láthatóan már sokkal jobban van: Miamiban regenerálódik, és arra sem sajnálja az energiát, hogy kecses táncával szórakoztassa barátait.

Míg az egykori világelső teniszező az elmúlt hónapok műtétjei miatt, saját bevallása szerint, gyakran szenvedett a depressziótól, napokig sírt, ma már sokkal jobban van. Barátnőivel Miami tengerpartján napozik, látványos külsőségek között.

Már maga a párducmintás alsóval kombinált ciklámen színű bikini felső is eléggé büntet, az igazi látványt Serena – állóképeken is hatásos – mozgása biztosítja: a bajnoknő vidám tánccal dobta fel a társaságában lévők hangulatát. Ráadásul a vízből kisétáló jelenettel egy film klasszikust is megidéztek - mondjuk, apró eltéréseket azért felfedezhetünk.

Bár egyelőre, úgy tűnik, még messze van a sportformájától, nyár végén már szeretne visszatérni a pályára, hogy újabb sikerekkel gazdagítsa eredményes pályafutását.

Az eddig 13 egyéni Grand Slam trófeát tehetett be a vitrinjébe, az elmúlt hónapokban nem volt éppen a szerencse kegyeltje. Azok után, hogy tavaly júliusban besöpörte a wimbledoni bajnoki címet, egy müncheni étteremben elvágta a lábát egy törött üveggel, amiből később súlyos komplikációk adódtak: vérrög keletkezett a szervezetében, ami tüdőembóliát okozott nála. Márciusban sürgősségi műtéttel mentették meg az életét.

Szabadsága alatt a kiváló sportoló a 2K Sports nevű cég új, Nintendo Wii-re fejlesztett teniszjátékához is csinált egy reklámot, amit az Egyesült Államokban érthetetlen okokból nem adnak le a tévék. Szerintük ugyanis túl szexi lett. Hát, lelkük rajta.

TÚL SZEXI GAME?
Tánc elölről... (Fotó: Splash, Daily Mail)
Tánc elölről... (Fotó: Splash, Daily Mail)
...és tánc hátulról (Fotó: Splash, Daily Mail)
...és tánc hátulról (Fotó: Splash, Daily Mail)
Még néhány lépésre a ranglista vezető formától (Fotó: Splash, Daily Mail)
Még néhány lépésre a ranglista vezető formától (Fotó: Splash, Daily Mail)
Mint Ursula Andress a Dr. No-ban... (Fotó: Splash, Daily Mail)
Mint Ursula Andress a Dr. No-ban... (Fotó: Splash, Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
31 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
45 perce

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik