Button Las Vegasban ejtőzött és partyzott - fotók

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 12:58
Címkék
A Formula–1-es McLaren csapat brit világbajnok pilótája, Jenson Button Las Vegasban ejtőzött egyet a haverokkal. Medencézgettek kicsit, közben jól fogytak a különböző italok, majd belevetették magukat a Bűnös Város éjszakájába.

Mint ismert, a kaotikus Kanadai Nagydíjat – amely összesen több mint négy órán keresztül tartott – drámai végjátékban úgy nyerte meg Jenson Button, hogy a 70 körös futam 41. körében még az utolsó helyen állt, és az utolsó körben a szinte végig vezető Vettel hibáját kihasználva került az élre. Hogy az ünneplés még ennek szólt, vagy ez csak egy kis kikapcsolódás volt a brit pilótának azt nem tudni, az viszont biztos, hogy a piros egyennadrágosok jól érezték magukat Las Vegasban.

Button és pilótatársai legközelebb a hétvégi Valenciai Nagydíjon mérik össze erejüket.

Button a medencében... (Fotó: Daily Mail)
Button a medencében... (Fotó: Daily Mail)
....annak partján... (Fotó: Daily Mail)
....annak partján... (Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)

(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)

Button (Fotó: Daily Mail)
Button (Fotó: Daily Mail)
...és az éjszakában (Fotó: Daily Mail)
...és az éjszakában (Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
9 perce

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
27 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik