Ochocinco: Aligátorokkal fogok küzdeni!

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 08:09
null
Az élet egy cirkusz, avagy „ide nekem az aligátort is”. Mellesleg, Terrell Owens (balra) szalagszakadást szenvedett, a hírek szerint saját <br />valóságshow-jának forgatása közben, Chad Ochocinco (jobbra) pedig nem nyugszik, míg nem követi a sérültlistára... (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Cincinnati Bengals klasszis elkapója, Chad Ochocinco továbbra sem nyugszik.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a kiváló képességű, de időnként balhés játékos a lockout miatt előbb labdarúgással próbálkozott (a Kansas Citynél), majd kipróbálta a bikarodeót is, igaz ez sem zárult parádés eredménnyel – alig másfél másodperc után már repült is, és ezúttal nem a labda után.

Most azonban még továbbment… A Bengals tulajdonosa, Mike Brown attól tartott, hogy az elkapó következő állomása a kígyókkal való harc lesz, de a Cincinnati Bearcats (az egyetemi ligában, az NCAA-ben szereplő amerikai futballcsapat) együttesével gyakorló Ochocinco még ezt is felülmúlta:

„Aligátorokkal fogok küzdeni. Ne nevessetek, mert komolyan mondtam, majd meglátjátok! – kezdte a nép meghökkentését a játékos. – Okeechobee-ben (Florida) kerül majd erre sor. Igazából a vadonban fogom őket elkapni. Nagyon érdekes lesz.”

„Elfelejtettem a fickó nevét, aki velem jön. Ő a megélhetéséért teszi. Elég veszélyes dolog, elveszíthetem az egyik karom, vagy a lábam… Szóval olyan, mint a bikarodeo volt. Annak az esélye, hogy megsérülök a bikán, nagyjából annyi, mint a lottó megnyerésének, vagyis szinte semmi. Csakúgy, mint az aligátoroknál. Ha megharap, egy kézzel még mindig tudok játszani. Tudok rúgni például” – tette hozzá Ochocinco, akinek előszezonbeli mérkőzésen ugyan volt már értékesített extrapont-kísérlete, de azért nem ez a fő profilja.

Ő tudja, a magunk részéről inkább nem próbálkoznánk aligátorokkal, sem cápákkal, vagy éppen piranhákkal sem…
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
2 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
3 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik