Serena Williams úgy érzi, túl van a nehezén

Vágólapra másolva!
2011.06.18. 15:08
Címkék
A tizenháromszoros Grand Slam-győztes Serena Williams nemrég tért vissza a teniszpályára hosszabb sérülés után. Münchenben egy étteremben összetört üvegtől sérült meg a lába, ami két operációval járt együtt, majd nem sokkal később tüdőembóliát kapott. Majdnem egyéves kihagyás lett a vége.

Egy hosszabb interjúban arról kérdezték Serenát, nem kellett volna-e az étteremnek bocsánatot kérni tőle.

„Nem kértek még tőlem bocsánatot, pedig talán kellett volna. De mire is jó egy bocsánatkérés? Ha másra nem, arra jó volt az eset, hogy tanuljak belőle. A bocsánatkérés nem tudja visszaforgatni az időt. Ha visszaforgathatnám az időt, inkább 2003-ba mennék, ekkor vesztettem el a testvéremet..."

Serena testvérét, Yetundét akkor lőtték le Los Angelesben.

„Azt mondanám neki: »Gyere velem, és talán minden másként alakul«. A tavalyi évem azonban valóban nehéz volt. Már arra is gondoltam, hogy soha többé nem tudok játszani Wimbledonban. Nem tudtam megmozdulni az ágyban, és egyfolytában csak sírtam. De ami nem tör meg, az megerősít." – mesélt a viszontagságos időszakról Williams.

„Remélem, hogy egy-két évvel meg tudom hosszabbítani a karrieremet, hiszen egy évet kihagytam."

Állítása szerint teljesen felépült a sérüléséből, de még félti a lábát.

„A repülőn volt egy szürreális jelenet, mert megrémültem, hogy megint eltörik a lábujjam. Odafordultam az edzőmhöz és megkérdeztem, mi lesz, ha megint eltörik a lábujjam, mire ő ezt mondta: »Akkor is játszani fogsz!«"

Noha jelenleg Caroline Wozniacki a világelső, Serena úgy érzi, még mindig ő az első számú női teniszező.

„Jó barátok vagyunk Caroline-nal, de azt mondom, hogy ha nem érzed magadban, hogy te vagy a legjobb, sohasem leszel a legjobb. Hinned kell önmagadban." – zárta mondandóját az amerikai teniszező.

Serena a Grammy-díj átadóján (forrás: serenawilliamsgallery.com)
Serena a Grammy-díj átadóján (forrás: serenawilliamsgallery.com)

 

Legfrissebb hírek

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
2 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
5 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
7 perce

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
24 perce

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
36 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
1 órája

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Csupasport
1 órája

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik