Barátainak köszönheti az életét a baseball-szurkoló - fotók!

Vágólapra másolva!
2011.07.12. 18:42
null
Itt még az asztalon áll Keith Carmickle (Fotó: AP)
Címkék
Néhány nappal azt követően, hogy Arlingtonban egy néző a kisfia szeme láttára zuhant le a stadion emeletéről, csak hajszálon és néhány ember lélekjelenlétén múlt, hogy nem ismétlődött meg a tragikus eset.

Ezúttal Phoenixben, az Arizona Diamondbacks–Texas Rangers mérkőzésen szerette volna bármi áron elkapni a pályáról kiütött labdát egy Keith Carmickle nevű szurkoló. A siker érdekében a stadion erkélyén felállt a korlát mellé szerelt asztalra, és, amikor jött a labda nyúlt is érte. Azonban elveszítette az egyensúlyát és csak egyik barátjának és fivérének köszönheti, hogy jövő héten is kimehet a meccsre.

„Felálltam az asztalra, de nem értem el a labdát, talán fél méter hiányzott, amikor megcsúsztam – elevenítette föl a sztorit Keith. – Aztán arra gondoltam: jó életem volt."

Július 7-én Arlingtonban a Texas Rangers–Oakland Athletic mérkőzésen a 39 éves Shannon Stone ugyancsak egy labdáért hajolt ki, amikor átbillent a korláton, és hat métert zuhant. A meccsre a kisfiával kilátogató Stone a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Itt azonban már csak a haverjainak köszönheti, hogy nem a betonon landolt (Fotó: AP)
Itt azonban már csak a haverjainak köszönheti, hogy nem a betonon landolt (Fotó: AP)
Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
28 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
29 perce

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
54 perce

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
54 perce

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
1 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik