Brémai tetkótilalom: nincs többé varratás!

Vágólapra másolva!
2011.07.13. 14:11
null
A hamburgi Eljero Elía esete verte ki végül a biztosítékot (Fotó: budesliga.t-online.de)
Címkék
A Bundesligában szereplő Werder Bremen vezetése megelégelte a manapság igen divatos tetoválásokat, és megtiltotta a klub játékosainak, hogy amíg az egyesület kötelékébe tartoznak televarrassák magukat.
No, nem a művek esztétikai oldalával van problémájuk az illetékeseknek, hanem a történet egészségügyi részével. Úgy vélik ugyanis, hogy a tetkó elkészítése után fellépő nem túl komfortos érzés, vegyítve az esetlegesen felbukkanó elfertőződésekkel, hátráltatja a játékosokat a pályán.

A brémaiak nagy riválisa, a Hamburg például mérkőzéseken keresztül nélkülözni volt kénytelen 24 éves tehetséges szélsőjét, Eljero Elíát, az új varratok után fellépő problémái miatt. A hírek szerint olyan erős fájdalmai voltak időnként, hogy az edzésen a mezét sem tudta magára ölteni.

A Werder játékosai közül Tim Wies, Marko Arnautovic és Naldo is számos tetoválással borította el a testét, de újabbat már ők sem készíttethetnek – legalábbis amíg a brémai klubnál játszanak.
Így már Naldo sem készíttethet újabbak tetoválásokat (Fotó: colunistas.ig.com.br)
Így már Naldo sem készíttethet újabbak tetoválásokat (Fotó: colunistas.ig.com.br)
Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
28 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
29 perce

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
54 perce

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
54 perce

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
1 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik