Eto’o Moszkva helyett inkább Párizsban aludt a debütálás után

2011.08.29. 12:59
null
„Ugye, ez a gép nem Moszkvába megy?” (Forrás: Sport.es)
Címkék
A Rosztov elleni bajnokin góllal mutatkozott be az Anzsi Mahacskala csapatában Samuel Eto'o. A kameruni sztár a meccs után viszont nem tartott társaival Moszkvába – inkább különgéppel a francia fővárosba repült.

A kameruni csatár a múlt héten igazolt nagy csinnadrattával a dúsgazdag, és az anyagi lehetőségekhez passzoló, hangzatos terveket szövögető dagesztáni csapathoz. Az Anzsi 25 millió eurót fizetett érte az olasz Internazionalénak (és a milánóiak kaphatnak még további 4 milliót, ha Eto'o jól produkál), a játékos pedig 20,5 millió euróval gazdagodik évente.

A Nemzeti Sport szorgos munkatársai kiszámolták, hogy a kameruni gólvágó másodpercenként 180 forintot keres, egy kiadós nyolcórás alvás pedig 5,2 millió forintnak megfelelő eurót hoz a konyhára.

Amit lehet, hogy Párizsba kell utalniuk az Anzsi könyvelőinek. Ugyanis, hiába laknak a csapat játékosai a rosszhírű Dagesztán helyett a szépséges Moszkvában, Eto'ót ez nem hatotta meg: a Rosztov elleni bajnoki után letusolt, biccentett csapattársainak, majd különgéppel Párizs felé vette az irányt, és ott töltötte a hétvége hátralévő részét – írja a spanyol Sport.es című internetes lap.

Eto'o lelkesedését és elkötelezettségét jól példázza, hogy még a lábát sem tette be Mahacskalába (más kérdés, hogy nem tudjuk tiszta szívvel kárhoztatni ezért...).

„Soha nem jártam még ott, de hallottam már Dagesztánról. Addig viszont semmit nem akarok mondani, amíg a saját szememmel nem látom a helyet." Már biztos alig várja a nagy találkozást.

Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
8 perce

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
9 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
29 perce

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
43 perce

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
1 órája

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
1 órája

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik