Joe Cole öt év franciatanulás alatt három szót jegyzett meg

2011.09.09. 12:45
null
Joe Cole Lille-ben biztosan megtanul franciául (forrás: guardian.co.uk)
Címkék
Joe Cole sohasem volt az a kimondott stréber az iskolapadban, és a futballöltözőben sem lett a legnagyobb elmék egyike. Most, hogy Lille-be szerződött, hangzatosan kijelentette, hogy a franciatanulást tűzte a zászlajára, és ebben nem ismer pardont.

Nemrég írtunk arról, hogy Carlos Tévez öt év után is erősen töri az angolt, most a helyzet kicsit fordított, hiszen Cole-nak sohasem volt gondja az angollal, a franciának azonban nem először fut neki.

„Belevetem magam a tanulásba. Meg akarom tanulni a nyelvet. Igaz, a suliban öt évig tanultam, de úgy jöttem ki, hogy csak annyit tudok mondani: »bon jour« meg hogy »au revoir«... Most aztán nekivágok.”– mondta Joe Cole, aki nagyon várja már az órákat.

Minden reménye meg van rá, hogy túlszárnyalja eddigi teljesítményét.

 

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik