Maradona: „ha ki akarnak velem kezdeni, akkor jöjjenek, megkapják a magukét”

2011.09.14. 20:29
null
Diego Maradona az al-Vaszlnál sem hazudtolja meg önmagát (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Diego Maradona, az al-Vaszl csapatának edzője csütörtök este mutatkozik be Abu-Dzabiban az al-Dzsazíra csapata ellen, ezért a csapat egész héten zárt kapuk mögött edzett. Az al-Dzsazíra „kémei" azonban bekukkantottak a színfalak mögé. Pikáns hátteret ad a dolognak, hogy az ellenfél edzője Franky Vercauteren, akivel Maradona már 1982-ben összecsapott a világbajnokságon, akkor még a gyepen.

A sajtókonferencián így vélekedett az isteni Diego:

„Nagyon óvatosnak kell lennünk csütörtökön, hiszen az ellenfélről szinte mindent tudunk. Az al-Dzsazíra csapata és játékosai jól felkészültek erre a meccsre. Megvan az az előnyök, hogy már régebb óta együtt játszanak, ugyanakkor azonban nekünk megvan a taktikánk ez ellen, és meg is fogják kapni a magukét" – mondta magabiztosan Maradona.

„Nem fogjuk magunkat teljesen beásni a kapu elé, de gyors ellentámadásokkal fogunk operálni, így próbáljuk meg megsebezni őket – természetesen csak futballal."

„A kezdőcsapatot még nem árulom el – nem engedtünk be senkit az edzőpályára az al-Dzsazírától, mert az utóbbi két felkészülési mérkőzésünkön már kifigyeltek bennünket. Magam fogom bezárni a klub ajtóit, és egyetlen drukkert, edzőt vagy vezetőt sem fogunk beengedni az al-Dzsazírától.”

Már a szezon előtt sikerült összeakasztania a bajszát az argentin világbajnoknak az ellenfelek edzőivel és játékosaival.

„Mindössze annyit szeretnék, ha mindenki megadná nekem a tiszteletet. Nem vagyok erőszakos fickó, de ha ki akarnak velem kezdeni, akkor jöjjenek, majd megkapják a magukét. Aki az egyik ujját belenyomja a szemembe, annak én két ujjal adom vissza. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert aztán majd azt hallom mindenkitől: »na, Maradona nem változik!« Szó sincs róla, hogy ne változnék, csak azt adom vissza, amit kapok.”
Legfrissebb hírek

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
32 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
57 perce

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
1 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
2 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik