Mértéktelen evés ellen is kezelték Tévezt

2011.09.05. 09:57
null
Carlos Tévez (forrás: theguardian.co.uk)
Címkék
Carlos Tévezről köztudott, hogy nagyon el akart menni a Manchester Cityből, és hogy Roberto Mancini edzővel sem volt éppen felhőtlen a viszonya. Mégis maradt, és így tekintett vissza a nehéz időszakra.

„Nem vagyok olyan sz..r, mint ahogy azt rólam állították. Nyáron válságba kerültem. Felszedtem öt vagy hat kilót, ezért kórházba is kellett mennem. Teljesen magam alatt voltam, csak ettem és ettem. Egyedül a családom tudott erről. A szurkolók kritizálhatnak, ha nem játszom jól, de azt már nem mondhatják, hogy ha kihagyok egy tizit, hogy az edzőnek el kellene zavarnia. Ettől nagyon kiakadtam, és már nem bírtam tovább.”

Tévez már öt szezont lenyomott Angliában, de a nyelvet még nem nagyon tudta elsajátítani. Nemrég érkezett a csapathoz Sergio Kun Agüero, aki hasonló nehézségekkel küszködik.

„Kun angolul tanul... Mondtam is neki, hogy egy hét vagy tíz nap múlva feladja.” – kajánkodott Tévez.

„Jött az első hét végén, mondta is, már tanulok angolul. A második héten is ezt mondta, bár kis fintorral az arcán... aztán eljött a harmadik hét, és inkább sziesztázott a tanulás helyett.”
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
38 perce

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik