Lewis Hamilton és Nicole: egy szomorú ölelés a parkolóban - képek

2011.11.22. 13:05
Címkék
A brit Formula–1-es világbajnok kissé kényelmetlenül érezte magát legutóbbi találkozásukon. A lesifotókat egy Los Angeles-i parkolóban készítették el, amikor a láthatóan megtört Nicole Scherzinger és az egykedvű, érzéseit leplezni igyekvő Hamilton beszélgettek.

A képek tanúsága szerint Nicole még mindig nagyon szeretheti Lewist, aki zsebre vágott kézzel bámulta a földet, és a modell ölelését sem viszonozta teljes szívvel. Ahogy szakításuk bejelentésekor megírtuk, a túl sok távollétre hivatkozva szüneteltetik kapcsolatukat, de a mindig jól értesültek szerint azért ért véget a románc, mert Nicole gyereket szeretett volna, Lewis pedig nem. Az igazi ok egyelőre ismeretlen, és bár több pletykalap is összeboronálta már Hamiltont és Scherzingert is valakivel, hivatalosan ezt nem erősítették meg. Ahogy szakításuk bejelentésekor megírtuk, a túl sok távollétre hivatkozva szüneteltetik kapcsolatukat, de a mindig jól értesültek szerint azért ért véget a románc, mert Nicole gyereket szeretett volna, Lewis pedig nem. Az igazi ok egyelőre ismeretlen, és bár több pletykalap is összeboronálta már Hamiltont és Scherzingert is valakivel, hivatalosan ezt nem erősítették meg.

Találkozás egy régi szerelemmel... (forrás: thesun.co.uk.)
Találkozás egy régi szerelemmel... (forrás: thesun.co.uk.)
Nicole nagyon szomorú... (forrás: thesun.co.uk.)
Nicole nagyon szomorú... (forrás: thesun.co.uk.)
Lewisnak kevés a mondanivalója (forrás: thesun.co.uk.)
Lewisnak kevés a mondanivalója (forrás: thesun.co.uk.)
Keserédes ölelés zsebredugott kézzel (forrás: thesun.co.uk.)
Keserédes ölelés zsebredugott kézzel (forrás: thesun.co.uk.)
Nicole Scherzinger munka közben (forrás: thesun.co.uk.)
Nicole Scherzinger munka közben (forrás: thesun.co.uk.)

 

 

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
1 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
2 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
2 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
3 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
4 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
4 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik