A K-1-bajnok Overeem lerúgta a pankrátorsztárt a ketrecben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.12.31. 12:12
null
Overeem térddel is többször eltalálta Lesnart (Fotó: sports.yahoo)
Címkék
Az egyik legrangosabb amerikai MMA-szervezet, az UFC Las Vegas-i gáláján a 2010-es K–1 világbajnok, holland Alistair Overeem az első menetben TKO-val győzött a szervezet korábbi világbajnoka, az amerikai Brock Lesnar ellen, így jövőre kihívhatja az UFC jelenlegi bajnokát, a brazil Junior dos Santost.

Az év mérkőzése – így harangozták be az amerikai szakírók a 2010-es K–1 világbajnok Alistair Overeem és a korábbi pankrátorsztár, volt UFC-világbajnok Brock Lesnar pénteki, Las Vegas-i ketrecharcát. Az összecsapást „világok harcaként" is definiálhatnánk, hiszen az amerikai showbiznisz világából érkező korábbi pankrátor-világbajnok, az elsősorban földharcban erős Lesnar csapott össze a kick-boksz legnépszerűbb szakágában, a K–1-ben csúcsra jutó, félelmetes térdrúgásairól elhíresült Overeemmel.

A két óriás (Lesnar 121 kg súlyú és 191 centi magas, Overeem 195 centijéhez 119 kiló párosul), illetve a két stílus csatáját első menetes TKO-val, 2 perc 26 másodperc alatt a 31 éves Overeem nyerte meg.

A holland életveszélyes térdrúgásaival többször is eltalálta amerikai riválisát, de végül egy bordára mért bal lábas sípcsontrúgással sikerült leterítenie. Elsőre még úgy tűnt, Lesnar átvészeli a támadást, de végül összedőlt, mint egy torony. Overeem ezután rárohant magatehetetlen ellenfelére, a mérkőzésvezető pedig a holland ütészápora közepette beszüntette az összecsapást.

A 34 éves Lesnar – aki tavaly ősszel lépett utoljára szorítóba, amikor elveszítette az UFC nehézsúlyú világbajnoki címét a mexikói származású Caiin Velasquezzel szemben – a mérkőzés után bejelentette visszavonulását. Overeem pedig győzelmének köszönhetően kihívhatja az UFC világbajnoki övét Velasquez legyőzésével novemberben megszerző, brazil Junior dos Santost.

Amennyiben Overeem azt a mérkőzést is megnyeri, történelmet ír a küzdősportok világában. Ő lehet az első harcos, aki a K–1 mellett a vegyes harcművészet, vagyis az MMA két legrangosabb amerikai szervezeténél is eljut a csúcsra, korábban ugyanis a Strikeforce égisze alatt már volt világbajnok.

OVEREEM–LESNAR – A LELÉPTETÉS PILLANATA


Legfrissebb hírek

Nyögvenyelősen indult, sima lett a vége: az Eagles a Washingtont felülmúlva megnyerte csoportját – videó

Amerikai sportok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Újpest–Kazincbarcika és DVSC–Kisvárda az NB I-ben

Birkózás
5 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
6 órája

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hektórtól Puskásig – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A 2023-as győztes és a tavalyi elődöntős is elbúcsúzott a darts-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
6 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik