Sertéstelepre menekültek lángoló autójukból az angol csapat focistái

2011.12.02. 12:12
null
A kiégett MINI Cooper (Fotó: menmedia.co.uk)
Címkék
Kalandos véget ért az Oldham Athletic két futballistája számára a Bornemouth elleni bajnoki. Hazafelé kigyulladt alattuk az autó, ők pedig egy sertéstelepen kerestek menedéket.

Az Oldham Athletic két ausztrál játékosa, a kapus Alex Cisak, és a középpályás James Weselowski, ahogy az illendő a csapat buszával utazott a Bornemouth elleni idegenbeli találkozóra. Az autót (esetünkben egy MINI Coopert) egy leicesteri parkolóházban hagyták, innen indultak haza, miután elbúcsúztak csapattársaiktól, és itt kezdődött az igazi kalandtúra.

„Kihoztuk a kocsit a garázsból, és elindultunk haza – idézi a Guardian című angol lap Weselowskit. – Egy darabig nem is volt probléma, azonban egyszer csak hallottam valami furcsa kattanást a motortér felől. Mondtam is Alexnek, hogy szerintem ez nem sok jót jelent. Pár perccel később már füstölt a motor, úgyhogy megálltunk, és Alex megnézte közelebbről is, hogy mi a helyzet. Mondta, hogy lángol a motor, úgyhogy jobbnak láttuk, ha otthagyjuk az autót. Elrohantunk, és végül egy sertéstelepről néztük végig, ahogy porig ég az autó. Higgyék el, nem valami jó érzés közel százzal menni az autópályán, miközben lángol előtted az autó motorja."

Weselowski és Cisak, a sertéstelep két kényszerű látogatója (Fotó: menmedia.co.uk)
Weselowski és Cisak, a sertéstelep két kényszerű látogatója (Fotó: menmedia.co.uk)

Weselowski fél évvel korábban 7000 fontért (kb. 2.5 millió Ft) vette meg előző gazdájától a hétéves autót, most pedig csapattársai segítőkészségében bízik, hogy naponta elfuvarozzák az edzésre, különben marad a tömegközlekedés. A csapattársak pedig közben azzal viccelődnek, hogy vélhetően a kapus útközben elővezetett poénjai voltak annyira rosszak, hogy az autó inkább az önmegsemmisítést választotta a további kínok helyett.

Legfrissebb hírek

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
7 perce

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
24 perce

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
54 perce

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóváros utcáin már elkezdődött a futball ünnepe

Foci vb 2026
1 órája

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
7 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik