Diego Milito maga a történelem: ismétli önmagát - videók!

2012.01.16. 13:49
Címkék
Vasárnap este hangulatos mérkőzésen győzte le az Internazionale 1–0-ra városi riválisát, az AC Milant. A találkozó egyetlen gólját Diego Milito szerezte, de, ami ennél is különlegesebb, az a kísérteties hasonlóság egy két évvel ezelőtti esettel.
D. MILITO vs ABATE 2010.01.24.
D. MILITO vs ABATE 2010.01.24.

Történt, hogy 2010. január 24-én az Inter fogadta a Milant (azaz a két csapat által közösen használt San Siro stadionban a kék-feketék voltak a pályaválasztók), és az akkor még José Mourinho által irányított csapat már a 10. percben vezetést szerzett. Diego Milito lépett meg egy indítással a bénázó Ignazio Abate mellett, majd balról, kb. tíz méterről ballal a bal alsó sarokba gurított a vetődő Dida mellett. Végül 2–0-ra nyert az inter.

D. MILITO vs ABATE 2012.01.15. (2:45-TŐL)

Kilenc nap híján éppen két évvel később pedig mit kellett látniuk a Milan drukkereinek? Az 54. percben Diego Milito lépett meg egy indítással a bénázó Ignazio Abate mellett, majd balról, kb. tíz méterről ballal a bal alsó sarokba gurított a vetődő Abbiati mellett. Az eredmény már nem változott – Abate és Milito megint összehozta az Internek.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Katar–Svájc

Foci vb 2026
9 perce

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
9 perce

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
14 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
29 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
32 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
45 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
53 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik