Rekord mélységbe törnek idén a kínaiak

2012.01.02. 20:10
null
A Csiaolung 7 kilométerrel a víz alá készül
Címkék
Rekord mélységbe, hétezer méterre akar ereszkedni 2012-ben legénységgel a fedélzetén a kínai Csiaolung elnevezésű szonda, amely idén már 5188 méterre jutott.


Kínának és a kínai tudománynak fontos célja lesz fejleszteni a mélytengeri technológiákat és felszereléseket, beleértve a kutatóhajók, az anyahajók és a mélytengeri merülésre alkalmas eszközök fejlesztését is.

A távol-keleti ország emellett bővíti sarkkutatásait és a nemzetközi vizeken a tengerfenék természeti kincsekben gazdag vidékeinek feltérképezését – vált ismertté a tengerészeti hatóságok munkájának összesítése és a 2012-re kijelölt feladatok ismertetése kapcsán.

A Csiaolung 2010 nyarán a Dél-kínai-tengeren 17 alkalommal merült, s akkor a legmélyebb szintje 3759 méteren volt. A 2010-es híradások arról is beszámoltak, hogy a szerkezet fénykép- és videofelvételeket is küldött a bázisra, továbbá hogy egy meg nem nevezett helyen robotkar segítségével kitűzték a kínai nemzeti zászlót és a legendás sárkánypalota jelét a tengerfenéken.

Kína 2002-ben kezdte megépíteni a kapszulát és annak anyahajóját, majd hat évvel később készült el vele. A kutatásban és a kivitelezésben országszerte mintegy száz intézet és vállalat vett részt. A merülőkapszula a természeti erőforrások békés, tudományos kutatását és hasznosítását szolgálja más fizikai, kémiai és biológiai kutatások mellett – hangoztatják a kínai szakemberek.

Kína az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és Japán után az ötödik ország, amely a tengerszint alatt 3500 méternél mélyebbre küldött embert.

MTI

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
2 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
3 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
3 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
3 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik