Del Piero a szentté válás útján: hangjával felébresztett a kómából egy kislányt

2012.02.10. 13:44
null
A szurkolók már jó ideje tudják: nélküle soha (Fotó: Action Images)
Címkék
Olaszország szerte arról beszélnek: csodát tett-e vajon a Juventus legendája? Tény, hogy egy 15 napja kómában lévő kislány azután tért magához, hogy lejátszották neki kedvence üzenetét.

A 12 éves crotonei kislány, Giada január 22-én éppen a Juventus előző, Atalanta elleni mérkőzésének góljait nézte, amikor váratlanul rosszul lett. Előbb a helyi kórházba szállították, majd hamarosan helikopterrel egy cosenzai kórházba vitték. Giada állapota azonban nem javult, a szülők pedig úgy gondolták, hogy itt már csak a csoda segíthet – írja az Il Crotonese című olasz lap.

Levelet írtak a Tarsusi Pál Alapítványnak, amelynek szóvivője felvette a kapcsolatot Alessandro del Pieróval, Giada kedvenc játékosával. A Sky Sports egyik főszerkesztője is közben járt az ügyben, 24 órával később pedig már egy hang- és egy videóüzenet várt lejátszásra a cosenzai kórházi szobában. „Remélem, hamarosan felébredsz, újra láthatod a góljaimat és megismerhetjük egymást" – mondta Del Piero.

És világ láss csodát: a 15 napja kómában lévő Giada előbb csak az ujjait kezdte el mozgatni, majd nem sokkal később teljesen magához tért.

„Csodát láttam – lelkendezett az apa, Francesco – nem hagyott el bennünket! Pedig hogy rettegtem ettől azokban az órákban, míg nem volt magánál. Újra látni Giada mosolyát, az ég ajándéka. Ezen az éjszakán valami egészen különleges történt. Giada előbb csak az ujjait és kezeit kezdte el mozgatni, majd 24 óra múlva már felült, beszélt, jégkrémet és sztracsatellát kért. Valóságos csoda volt ez az ébredés. Nincsenek szavaink, hogy kifejezhessük az örömünket és a hálánkat: az orvosoknak, akik ápolták és figyelték az állapotát, és annak, aki fentről vigyázott a kislányunkra.

Del Piero szerényen háttérbe vonulva, nem kommentálta a történteket. A Juve ikonjától korántsem szokatlan az önzetlen segítségnyújtás: legutóbb a fukusimai szerencsétlenség károsultjai javára szervezett sikeres gyűjtést.

Legfrissebb hírek

Havertz büntet, kettő a Nagelsmann-csapat fórja

Foci vb 2026
1 perce

Újabb dortmundi villanás, Schlotterbeck góljával megint a németeknél az előny

Foci vb 2026
11 perce

Futballtörténelem: videón Curacao első világbajnoki gólja, ráadásul Németország ellen

Foci vb 2026
12 perce

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
14 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
21 perce

Elképesztő, Curacao egyenlített! – videó

Foci vb 2026
31 perce

Többpróba ob: Szűcs Szabina Európa-bajnoki szinttel nyerte meg a hétpróbát

Atlétika
37 perce

Nmecha máris megszerezte a vezetést a németeknek – videó

Foci vb 2026
44 perce
Ezek is érdekelhetik