Futam alatt twittelt az autójából a NASCAR-versenyző - videó!

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 12:17
Címkék
Különleges módon került be az autóversenyzés történetébe Brad Keselowski: ő az első, aki verseny közben írt üzentet, és töltött fel képet a Twitterre. Mondjuk, éppen nem „gyors körön" volt.
ÍGY SZÜLETETT A TÖRTÉNELMI MIKROBLOG BEJEGYZÉS
ÍGY SZÜLETETT A TÖRTÉNELMI MIKROBLOG BEJEGYZÉS

Keselowski a hétvégi Daytona 500 egyébként is emlékezetes őrületét színesítette a maga módján. Az amerikai autóversenyzés egyik legfontosabb versenye Juan Pablo Montoya balesetéről marad emlékezetes: a korábbi Formula–1-es kolumbiai versenyzős egy sárga zászlóval lassított időszakban próbált a mezőny nyomába eredni, amikor megpördült, és nagy sebességgel belecsapódott a pályát szárító terepjáróba. A helikoptermotorral felszerelt, és kerozinnal jócskán feltöltött gép egyből kigyulladt, de senki nem sérült meg – csak Montoya autója tört ripityára.

A romok eltakarítása két órát vett igénybe, ez alatt a mezőny szép lassan körözött az oválpályán. Ezt használta ki Keselowski, aki csinált egy képet az autójából, majd nyomban fel is töltötte azt a Twitterre azzal a szöveggel, hogy „Én így látom."

A kép pillanatok alatt világhírű lett, és Keselowski követőinek néhány tízezres tábora is 200 ezresre duzzadt alig két nap alatt. A NASCAR vezetősége pedig nem bünteti meg, ugyanis szerintük, amíg a pilóta nem veszélyezteti maga vagy mások biztonságát, addig nincs semmi kivetnivaló a mobilozásban.

Keselowski egyébként nem ért célba: 13 körrel a verseny vége előtt kiesett, de ezt nem twittelte ki élőben.

JUAN PABLO MONTOYA BALESETE
A fotó, ami átírta az autóversenyekről való „élő tudósítás” fogalmát (Fotó: Twitter.com/#!/keselowski)
A fotó, ami átírta az autóversenyekről való „élő tudósítás” fogalmát (Fotó: Twitter.com/#!/keselowski)
Keselowski lőtt még egyet ráérő idejében (Fotó: Twitter.com/#!/keselowski)
Keselowski lőtt még egyet ráérő idejében (Fotó: Twitter.com/#!/keselowski)
Legfrissebb hírek

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
46 perce

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
4 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
6 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
6 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik