Lépcsőfutásban Thomas Dodd verhetetlen

2012.02.09. 20:04
null
Thomas Dold idén sem talált legyőzőre (Fotó: Action Images)
Címkék
Verhetetlennek tűnik a német Thomas Dold a New York-i Empire State Building lépcsőfutási versenyén: a szerdán megrendezett megméretésen immár hetedik alkalommal győzött.

 

A Stuttgartból származó fiatalember az idén 10 perc 28 másodperc alatt tette meg a híres manhattani felhőkarcoló előcsarnokától a 86. emeleten lévő kilátóig vezető 1576 lépcsőfokot. Ezzel rontott tavalyi eredményén, amely 18 másodperccel volt jobb.

Mint elmondta, „nem tudja, hogy idén miért volt annyira kimerítő a táv utolsó része”, amikor valójában jó formában érzi magát.

A verseny 1978-as kezdete óta rajta kívül eddig csak két olyan férfi volt, akinek ötször sikerült nyernie: az amerikai Al Waquie és az ausztrál Paul Crake. Utóbbi a táv rekordtartója 9 perc 33 másodperccel, ő azonban egy szörnyű kerékpárbaleset miatt 2006 óta már soha többé nem indulhat a viadalon.

A nők között a 2010-es győztes, 42 éves új-zélandi Melissa Moon bizonyult a leggyorsabbnak, 12 perc 39 másodperc alatt tette meg a „magasságot”.

A New York-i lépcsőfutáson idén mintegy 650-en indultak.

MTI

Nagy volt a tülekedés a rajtnál (Fotó: Action Images)
Nagy volt a tülekedés a rajtnál (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
6 perce

Elképesztő, Curacao egyenlített!

Foci vb 2026
16 perce

Többpróba ob: Szűcs Szabina Európa-bajnoki szinttel nyerte meg a hétpróbát

Atlétika
22 perce

Nmecha máris megszerezte a vezetést a németeknek – videó

Foci vb 2026
29 perce

Elkezdődött a Németország–Curacao meccs az E-csoportban

Foci vb 2026
39 perce

Foci vb 2026: Németország–Curacao 2–1

Foci vb 2026
50 perce

Neuer különleges mérföldköve

Foci vb 2026
1 órája

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton még nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik