Mourinho Londonba utazott, hogy házat vegyen magának - képek!

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 09:58
null
Nem csak egy szerencsés, és reménykedő Chelsea-drukkernek állt meg Mourinho... (Forrás: Marca)
Címkék
José Mourinho, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője tegnap Londonba utazott. Erről több angol és spanyol lap is beszámolt, fotókkal bizonyítva, hogy a portugál szakember az angol fővárosban járt.

Az újságok – Spanyolországból az As és a Marca, Angliából a Daily Mirror és a Sun – azt is pontosan tudni vélik, hogy a Special One nem csak nosztalgiázni utazott Londonba a felesége társaságában, hanem azért, hogy házat vegyen magának a brit fővárosban.

A találgatások persze azonnal megkezdődtek: az angol lapok szinte kész tényként tálalják, hogy, ha törik, ha szakad, José Mourinho a nyáron elhagyja a Real Madridot. Akár megnyeri újra a bajnokságot a 2008 óta böjtöli blancókkal, akár ő lesz az egyetlen edző, aki három különböző csapattal tud Bajnokok Ligáját nyerni – Madridban már nincs maradása.

Ugyanakkor Angliában – a Mirror szerint legalábbis – komoly ajánlatai vannak az Arsenaltól (ahol Arsene Wengert látnák már szívesen az Emirates kapuin kívül), a Tottenhamtől (ahonnan lehet, hogy Harry Redknapp menedzser az angol válogatott élére katapultál) és korábbi Premier League-munkaadójától, a Chelsea-től (ahol honfitársa, André Villas-Boas nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket) is.

José és Matilde tehát megérkezett Londonba, hogy 2007 (a Chelsea-vel történt szakítás) után újra ingatlant vegyenek, ami vélhetően szerényebb lesz, mint Thierry Henry új kérója. Ezúttal azonban nem a City a célpont, hanem a csendesebb, de legalább annyira elegáns Belgravia város rész Dél-Kensingtonban, szinte a Buckingham-palota árnyékában – lehet, hogy Mourinhónak még komolyabb tervei vannak?

...hanem bárkinek, aki leszólította (Forrás: Marca)
...hanem bárkinek, aki leszólította (Forrás: Marca)
Legyen az öltönyös bróker... (Forrás: Marca)
Legyen az öltönyös bróker... (Forrás: Marca)
...vagy egy kevésbé elegáns járókelő (Forrás: Marca)
...vagy egy kevésbé elegáns járókelő (Forrás: Marca)
És, ha már Londonban voltak, szakítottak időt egy kis vásárlásra is (Forrás: Marca)
És, ha már Londonban voltak, szakítottak időt egy kis vásárlásra is (Forrás: Marca)
Legfrissebb hírek

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
47 perce

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
4 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
6 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
6 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik