Fejbe rúgta ellenfelét a 10 éves gyerek a focipályán: letartóztatták – videó

2012.03.25. 11:39
Címkék
Hongkongban bármi megtörténhet, főleg ha rúgásokról van szó, ahogy arról már meggyőződhettünk, mondjuk Jackie Chan helyben játszódó filmjeiből. Ezúttal gyerekek léptek rá a bejáratott útra. Egy kölyökmeccsen az ESF Lions (Angol iskolák Alapítvány) csapata mérkőzött meg a Kitchee Escolával.

A felvételen azt látni, hogy az ESF játékosa nem a labdára, hanem az ellenfél fejére rúg, és talál. A pórul járt fiúnak ugyan nem voltak súlyosak a sérülései, a család mégis a rendőrséghez fordult.

„Megértem, hogy a fiú szülei a rendőrséghez fordultak, és mi mindent meg fogunk tenni, hogy elősegítsük a nyomozást" – áll az ESF hongkongi vezetője szülőknek küldött levelében.

Az esetet a rendőrség komolyan vette, és helyi törvények alapján a vétkest őrizetbe is vette. A gyereket később persze elengedték, „szabadlábon" védekezhet, de hogy lesz néhány komoly beszélgetése a szüleivel, az biztosnak látszik.

Ezt meg hol tanultad, fiam?!
Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 perce

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
17 perce

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
21 perce

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
33 perce

Közös fotón kívántak gyógyulást a Tatabánya és az Izvidjac kézilabdázói Josip Saracnak

Kézilabda
33 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
42 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
1 órája

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik