Ljungberg kisportolt teste Big Brother-nézőket vonz

2012.03.04. 13:29
null
Ljungberg teste és tekintete állítólag sok nézőt vonz (forrás: Metro)
Címkék
A producer arra számít, hogy az egykori Arsenal-játékos testi adottságai női és homoszexuális nézőket fognak vonzani a tévé elé.

 

Már nem játszik az Arsenalban, de még mindig nagyon népszerű Angliában Freddie Ljungberg. Most éppen a Big Brother-produkció celebekkel zsúfolt kiadása vetette ki rá a hálóját.

A 34 éves svéd futballista köztudottan nem ódzkodik a testének megmutatásától, többek között a Calvin Klein alsóneműinek is volt a reklámozója. Most tőle várják, hogy nézőket hozzon a Big Brothernak.

Ljungberg állítólag „hihetetlenül vonzó férfi és nem csak a lányokra van komoly hatással" – beszélt a producerek közvetlen közelében forgolódó informátor.

„Óriási ikonja Freddie a homoszexuálisoknak is, akik biztos szívesen nézegetnék őt a Big Brother-házban."

Ljungbergről annyit tudni, hogy nagyon szereti a Big Brother valóságshowt, és szívesen részt venne ilyesmiben. Már tavaly szerették volna szerződtetni, de akkor még Japánban kergette a labdát. Azóta azonban szabaddá vált, akár foghatná is a bőröndjét a költözéshez, megnyílhat előtte a tévésztárság kétes dicsőségű útja.

Egyelőre – ahogy az már ilyenkor lenni szokott – nincs megállapodás, senki nem állítja biztosan, hogy Ljungberg is beköltözik. De persze az is lehet, hogy az egész egy a szokásos műbalhék közül, amellyel az ilyen műsorokat promózni szokták.

Freddie Ljungberg (forrás: Metro)
Freddie Ljungberg (forrás: Metro)
Fehérneműmodell is volt (forrás: Metro)
Fehérneműmodell is volt (forrás: Metro)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
4 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
15 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
31 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
54 perce

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
58 perce

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik