Obama elnök 70%-on áll az NCAA tippjátékában

2012.03.19. 16:49
Címkék
Egyértelmű: ilyen ember kell az ország élére, aki így vágja az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságot.

Le a kalappal Barack Obama amerikai elnök előtt: bokros teendői között még arra is jutott ideje, hogy megtippelje az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság rájátszásának eredményeit – nem számszerűleg, hanem a győztes kilétét. De 61 mérkőzés esetében az sem kis teljesítmény.

Nos, Obama elnök az ESPN felkérésére megtette tippjeit, és nem is szerepel rosszul, pedig a March Madness (márciusi őrület) nevéhez híven hozott már néhány meglepő eredményt. Például az első körben kikapott hazai pályán a nyugati csoport második kiemeltje, a Missouri, így az elnök úr egyből bukott négy tippet, ugyanis konferenciadöntőbe várta Tigriseket.

Pontosan 50 mérkőzés után azonban még így is 35-15-re áll, és miután már csak 11 találkozó van hátra a rájátszásból, biztos, hogy jócskán pozitívban zár. Obama középiskolás korában a gimis csapat tagjaként aktívan játszott, és a mai napig szívesen leáll egy kis játékra.

Az elnök úr tippjei (Forrás: ESPN)
Az elnök úr tippjei (Forrás: ESPN)
Az elnök úr tippjei (Forrás: ESPN)
Az elnök úr tippjei (Forrás: ESPN)
Legfrissebb hírek

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
23 perce

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
54 perce

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
7 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
7 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
8 órája
Ezek is érdekelhetik