Pénzért szívesen levelez a rajongókkal az Everton legendás kapusa

2012.03.24. 12:43
null
Neville Southall aktív korában (forrás: premierleague.com)
Címkék
Neville Southall a 80-as, 90-es évek legendás kapusa volt. A bajszos walesi igen nagy népszerűségre tett szert a szurkolók körében, ami nem is csoda, hiszen 750-szer bújt az Everton szerelésébe, és ehhez adódott hozzá még 92 (kevésbé sikeres) fellépése a walesi válogatottban, de a mai napig ő az utolsó olyan játékos az angol bajnokságban, aki kapusként lett az év játékosa.

Hiába, pénz beszél, kutya ugat. Éppen ezért Southall most készített egy honlapot, amelyen arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy keressék meg nyugodtan.

„Kérhettek tőlem személyes tanácsadást bármilyen futballal kapcsolatos témában. Egyszerűen csak fizesd be a szükséges összeget az emilben vagy telefonon történő konzultációra. Ezután a lehető leghamarabb jelentkezem".

Nézzük az összegeket. Egy elektronikus levél 49 fontba kerül, ezért a kapus azt vállalja, hogy 72 órán belül válaszol. Az egyórás telefonos csevegésért 99 fontot kell leperkálni.

„Meglepett, hogy ennyi eltelt idő után is érdeklem az embereken. Azért készült a honlap, hogy tarthassuk a kapcsolatot. Így könnyebb is, hiszen nem lehetek ott mindenütt. Viszont csodás lehetőség, hogy tanácsokat kérjenek tőlem, például a kapusok."

Korántsem állíthatjuk, hogy Southall egy olcsójános, mert azért közel 50 font egy emilért még a Brit-szigeteken sem ugrik ki olyan gyorsan az ember pénztárcájából.
Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 perce

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
17 perce

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
21 perce

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
33 perce

Közös fotón kívántak gyógyulást a Tatabánya és az Izvidjac kézilabdázói Josip Saracnak

Kézilabda
33 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
42 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
1 órája

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik