Sarapova nézővel táncolt, majd elbukott egy pontot Wozniacki barátja ellen - videó, képek!

2012.03.07. 17:11
Címkék
Marija Sarapova és Caroline Wozniacki igen felszabadult bemutató mérkőzést játszott a New York-i Madison Square Gardenben. Az orosz szépség még táncolt is, azonban a világelső golfozó, Rory McIlroy elvett tőle egy pontot.
SARAPOVA vs. WOZNIACKI vs. McILROY
SARAPOVA vs. WOZNIACKI vs. McILROY

Két sportág három jelenlegi, illetve korábbi világelsője szórakoztatta jó hangulatú műsorával a legendás New York-i csarnokban összegyűlt publikumot. Még az egykori világelső, Marija Sarapova is otthon hagyta jégkirálynő jelmezét, és kiderült, hogy jól áll neki, ha bohóckodni kezd, szívesen néznénk máskor is.

A másik korábbi világelső, a dán Caroline Wozniacki szokás szerint laza volt, adta és vette a poénokat, amiben ezúttal segítségére volt barátja, a Richard Pryor-jelmezt viselő Rory McIlroy. Az északír golfzseni, aki jelenleg vezeti a világranglistát, barátnője kérésére lépett pályára, sőt még egy labdamenetet is lejátszott az orosz szépséggel. Amit meg is nyert, pedig még a földről indított golfos szerváról is lemondott.

Sarapova viszont akkora formában volt, hogy erre is tudott mondani egy poént, miszerint McIlroy máris több pontot nyert ellene, mint Wozniacki.

A szerencsés flótás, aki megtáncoltatta Sarapovát (Fotó: Action Images)
A szerencsés flótás, aki megtáncoltatta Sarapovát (Fotó: Action Images)
Caroline Wozniacki és barátja, Rory McIlroy (Fotó: Action Images)

Rory McIlroy mindig, mindenhol golfozónak érzi magát (Fotó: Action Images)
Rory McIlroy mindig, mindenhol golfozónak érzi magát (Fotó: Action Images)
Caroline Wozniacki és Marija Sarapova New Yorkban (Fotó: Action Images)
Caroline Wozniacki és Marija Sarapova New Yorkban (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
3 perce

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
22 perce

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
22 perce

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
23 perce

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
26 perce

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
29 perce

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
41 perce

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
44 perce
Ezek is érdekelhetik