Tebow 15 ezer ember előtt tartott húsvéti beszédet

2012.04.09. 15:03
null
Sokan csak Tebow személye miatt utaztak el a texasi Georgetownba (Fotó: TMZ/AP)
Címkék
Bár még jó darabig szünetel a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL), Tim Tebow-nak, a New York Jets újdonsült (csere)irányítójának így is jelenése volt vasárnap.

Igaz nem az ősszel rajtoló bajnoksággal kapcsolatban, hanem egy texasi templomban: húsvéti prédikációban kapott szerepet.

Az elmúlt hónapban a székhelyét Denverből a „nagy almába” áttevő irányítóról köztudott mély vallásossága (amelyet tízezrek figuráztak ki/követtek a tebowingolás létrehozásával), így örömmel szerepelt a 10 órakor kezdődő istentiszteleten.

Bár előzetesen még azt sem tartották kizártnak, hogy 30 ezer ember vesz részt a ceremónián, végül mintegy 15 ezren gyűltek össze – volt, aki több mint 160 kilométert utazott az esemény miatt.

A lelkipásztor Joe Champion (aki már jó előre jelezte, itt most a húsvét szentsége lesz a középpontban, nem az irányító) véleménye szerint a kereszténységről jelenleg XVI. Benedek pápa mellett Tim Tebow jut az emberek eszébe jelenleg leghamarabb – majd viccesen megjegyezte, hogy a katolikus egyházfő fogadására érkezők számára nem lett volna elég hely a templomban.

Tebow beszédében hangsúlyozta, fontos, hogy az emberek nyíltan vállalják hitüket, és hogy a sportolók példaképek (akár tetszik nekik, akár nem), így aszerint kell viselkedniük. A helyi jelentések szerint több százan távoztak Tebow beszédét követően, meg sem várva a szertartást.
Legfrissebb hírek

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
16 perce

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
41 perce

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
51 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
56 perce

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
1 órája

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
1 órája

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik