Nicole-ra a szívbajt hozta Hamilton balesete - képek

2012.09.03. 15:09
null
Nicole Scherzinger egy kicsit megijedt (Forrás: dailymail.co.uk)
Címkék
Nicole Scherzinger a McLaren boxából nézte a Belga Nagydíjat, így közvetlen közelről láthatta a rajt utáni balesetet. Kissé megviselték az idegeit a történtek.

A szépséges énekesnő, mint kibékülésük óta szinte mindig, úgy ezúttal is elkísérte párját, Lewis Hamiltont az esedékes Formula–1-es versenyhétvégére. A Spa Francorchamps-i pályán a francia Romain Grosjean túlzott lelkesedése a rajt után néhány másodperccel tömegbalesetet eredményezett, amely Sergio Pérez mellett a vb-pontversenyt vezető Fernando Alonso és a negyedik helyen tanyázó Lewis Hamilton versenyének is véget vetett.

A baleset nem volt éppen szép látvány (mondjuk, aki ilyenekért néz autóversenyt, annak kimondottan tetszetős lehetett), rendesen rá is hozta a frászt szegény Nicole-ra. A futam után már nyugodtabban posztolt a Twitteren: „Mindig veled vagyunk és szeretünk, szivi". A nagy ijedtség után pedig jól esett egy autó hátsó ülésén összebújni.

A baleset néhány kedvcsináló képen (Fotó: Action Images)
A baleset néhány kedvcsináló képen (Fotó: Action Images)
A baleset néhány kedvcsináló képen (Fotó: Action Images)
A baleset néhány kedvcsináló képen (Fotó: Action Images)
Nicole Scherzinger egy kicsit megijedt (Forrás: dailymail.co.uk)
Nicole Scherzinger egy kicsit megijedt (Forrás: dailymail.co.uk)
Nicole Scherzinger egy kicsit megijedt (Forrás: dailymail.co.uk)
Nicole Scherzinger egy kicsit megijedt (Forrás: dailymail.co.uk)
Nem történt nagy baj, mindenki megnyugodhatott (Forrás: Twitter/Lewis Hamilton)
Nem történt nagy baj, mindenki megnyugodhatott (Forrás: Twitter/Lewis Hamilton)
Még a futam utáni szokásos buliba is el lehetett menni (Forrás: Twitter/Nicole Scherzinger)
Még a futam utáni szokásos buliba is el lehetett menni (Forrás: Twitter/Nicole Scherzinger)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
35 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
36 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik