A muszlimok (is) lázadoznak a Newcastle új mezszponzora ellen

2012.10.11. 14:22
null
Ez is pénz, de ez jó pénz, és Papiss Cissének is jól megy a játék a mostani mezben (Fotó: Action Images)
Címkék
Egyre nagyobbra dagad a botrány a Szarkákkal 24 millió font értékű szerződést kötő Wonga körül. Most már vallási színezetet is kapott.

Az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United kedden állapodott meg a Wonga nevű céggel, amely mezszponzorként négy év alatt 24 millió dollárt fizet az egyre nagyobb célokat (például Bajnokok Ligája-szereplés) kitűző klubnak.

Az ügy azonban számos sebből vérzik: egy parlamenti képviselő azt találta mondani, hogy a Wonga nem más, mint egy „legálisan működő pénzügyi ragadozó", a klub korábbi játékosai szerint pedig a kapcsolat lényegesen többet árt, mint használ a klub megítélésének. A Wonga ugyanis egy rövidlejáratú kölcsönökkel dolgozó pénzintézet (ha csak egy kicsi hiányzik, ugye...), és meglehetősen rossz a híre a szigetországban.

Ha pedig ez nem lenne elég, most a Brit Muszlimok Tanácsa is felemelte a hangját, a Newcastle-ben játszó muzulmán futballisták érdekének védelmében. Nézetük szerint ugyanis a Wonga beszállásával a muszlim focistáknak olyan mezben kellene szerepelniük, ami nem egyeztethető össze a szigorú iszlám törvénykezés, a saría betűjével. A hétvégi, Manchester United elleni rangadón négy iszlám hitű játékos, Demba Ba, Papiss Cissé, Cheick Tioté és Hatem Ben Arfa lépett pályára a Szarkáknál.

Ezt azonban nem fogják fölvenni a srácok... (Forrás: Telegraph)
Ezt azonban nem fogják fölvenni a srácok... (Forrás: Telegraph)

„A dolognak persze két olvasata van: egyrészt ott vannnak számunkra a vallási törvénykezés előírásai, másrészről, pedig ott van az egyén döntése, illetve az abból következő választása, hogy akarja vagy nem akarja követni ezeket a szabályokat – idézi az Eurosport honlapja Sejk Ibrahim Mográt, a Tanács főtitkár-helyettesét. – A szöveg szerint támogatni kell az elesetteket és a rászorulókat, megvédve őket a gazdagoktól és a hatalmasoktól."

Márpedig a Wonga a legnagyobb jóindulattal sem felel meg ennek az elvárásnak...

„Márpedig, amikor a cég hitelt ad magas kamatra a rászorulóknak az azt jelenti, hogy a rövidtávú segítségért hosszú távon kell nagy terhet viselni – folytatta a vallási vezető. Az iszlám a pénzügyekben nem fogadja el a kamat intézményét."

A klub egyelőre nem reagált a kritikákra, ami valahol érthető is: még csak véletlenül sem szeretnék elveszíteni az egyszer már megkaparintott 24 millió fontot. A lázongó szurkolók száját egyelőre azzal próbálják befogni, hogy a Sports Direct Arena visszakapja a 2011 októberét megelőzően 1892 óta viselt St. James' Park nevet.

Mike Ashley, a Newcastle elnöke meg magyarázkodhat (Forrás: Telegraph)
Mike Ashley, a Newcastle elnöke meg magyarázkodhat (Forrás: Telegraph)
Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
10 perce

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
27 perce

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
38 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
53 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik