Fehérneműben nyomják a nagy kosarak(at) Amerikában - képek

2012.10.14. 13:27
Címkék
Alig ért véget az első szezonja, de máris ez az egyik leginkább feltűnő bajnokság az Egyesült Államokban. A fehérneműs kosárlabdaliga természetesen azért jött létre, hogy a férfiak a szemüket legeltethessék a csinos és lengén öltözött lányokon…

2011-ben indult a bajnokság a fehérneműs amerikai futball mintájára, amely már az egész világon ismert. A kosarasoknál egyelőre négy csapat vesz részt, a Starlets, a Glam, a Divas és a Beauties. Az alapszakasz győztese az LA Beauties lett, de a „rájátszás” még előttünk áll, úgyhogy a bajnok kiléte még várat magára.

A bajnokság rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, bár elsősorban a nyugati parton talált otthonra. A szabályok nagyjából a WNBA rendszerét követik, csak a hárompontos vonal van valamivel közelebb, és nem létezik a három másodperces szabály sem. Nyilván, hogy tovább lehessen gusztálni a lányokat a palánk alatt.

A sportértékről inkább nem nyilatkoznánk, bár néhány korábbi profi is játszik, például Jojo McCarthy, de egykori NBA-s cheerleadert is találunk a soraikban. Hogy mekkora lesz később az érdeklődés, az még elválik, addig megmutatunk néhány képet a lingeriebasketball.com oldalról.

 

 

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 perce

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
30 perce

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
42 perce

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
47 perce

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
1 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
1 órája

Megalakult az MKSZ Utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

Kézilabda
1 órája

Ötmilliós jutalmat kapott a Sopron Basket az MK-győzelemért

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik