Majmozással vádolják a botrányos MU-Chelsea bíróját

2012.10.31. 12:59
Címkék
Igen zűrös meccset játszott egymással a Manchester United és a Chelsea. A bíró tevékenységének egyik fokmérője lehet, hogy a szövetség is vizsgálódik, a hétvégi meccseken nem foglalkoztatják.

Két Chelsea-játékos azt állítja, hogy Mark Clattenburg játékvezető majomnak nevezte John Obi Mikelt. De nemcsak Obi Mikel zúgolódik, állítólag Juan Matának is beszólt, valami ilyesmit: „hülye spanyol”.

A bíró persze nem nyilatkozik, de annyit azért üzent, hogy szó sem volt ilyesmiről, és hisz benne, hogy a másik három játékvezető majd bizonyítja, hogy ártatlan, hiszen a belső adó-vevőn mindegyik hallja, mit beszél a másik.

Itt Clattenburg biztosan egy szót sem szólt Mikelhez (forrás: The Sun)
Itt Clattenburg biztosan egy szót sem szólt Mikelhez (forrás: The Sun)

Az biztos, hogy felfokozott hangulatban könnyen félreértheti az ember a másik szavait.

Mivel a Chelsea hivatalosan is tiltakozást nyújtott be, az FA vizsgálja, hogy valóban elhangoztak-e a rasszista kijelentések. Az angol szövetség egyben reméli, hogy gyorsan a végére járnak az ügynek, főleg azért, mert a John Terry-ügynek még mindig nem ültek el teljesen a hullámai.

Ha még ennyi nem lett volna elég, rendőrségi nyomozás is kezdődött, hiszen a Fekete Ügyvédek Társaságának elnöke, Peter Herbert elmondta, panaszlevelet írt a rendőrségnek. Valószínűleg ezután kezdődött a nyomozás.

Hogy egy klasszikust idézzünk kissé elferdítve: nagyon nem lennénk most az angol játékvezető helyében...

Torres és Mata két spanyol... éppen Clattenburggal beszélget (forrás: The Sun)
Torres és Mata két spanyol... éppen Clattenburggal beszélget (forrás: The Sun)

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik