Rózsaszín mezben nem léphettek pályára! Begőzöltek a nézők - képek

2012.10.30. 12:49
null
A meccs előtt a csapat transzparenst feszített ki, amelyen a mellrák elleni küzdelemre buzdított (forrás: 101greatgoals.com)
Címkék
A venezuelai első osztályban szereplő Deportivo Tachira a mellrák elleni küzdelem világnapján a szokásos sárga-fekete mezét rózsaszínre cserélte az Atlético elleni meccsen. A szurkolóik azonban kifejezetten rossznéven vették a dolgot.

Még a középkezdés előtt lázadozni és rendetlenkedni kezdtek. Berohantak a pályára, és több mint negyven percig ott is maradtak, ezért a meccset el kellett halasztani.

Andrés Rouga, a Tachira csapatkapitánya így nyilatkozott a kérdésben:

„Mi nem akartunk megsérteni senkit. Szerintem ezek az emberek nem értették meg, hogy miért fontos erre a betegségre felhívni a figyelmet. A csapat színeit a szívünkben hordjuk. Olykor fehérben játszunk, és nincs is semmi probléma. Mindössze egyetlen napon akartunk rózsaszínben pályára lépni.”

A csapat egyik sztárja, a 45-szörös válogatott César González kemény szavakat használt:

„Szerintem a tegnapi események sértették azokat az embereket, akik valamikor vagy éppen most is ettől a betegségtől szenvedtek vagy szenvednek. Ez a meccs nagyon fontos volt nekünk. Ezért nagyon szomorú voltam, amikor otthon ültem, mert játszani akartam, és segíteni a betegeken. Most meg kell mutatnunk, hogy helyrehozzuk a tegnapi hibát.”

Ez nem a mi mezünk, hé! (forrás: 101greatgoals.com)
Ez nem a mi mezünk, hé! (forrás: 101greatgoals.com)
A játékosok átérezték az ügy fontosságát (forrás: 101greatgoals.com)
A játékosok átérezték az ügy fontosságát (forrás: 101greatgoals.com)
A nagy tudású szurkolók elárasztották a pályát (forrás: 101greatgoals.com)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
4 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
4 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
5 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
5 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik