Sztoicskov újságírót vert a szülinapi buliban

2012.10.10. 18:17
null
„Ne várd meg, hogy kiszálljak a terepjáróból, és odamenjek, kispajtás!” (Fotó: Action Images)
Címkék
Hriszto Sztoicskov, a bolgár futball élő legendája egyik korábbi csapata, a Chicago Fire ünnepi rendezvényén húzott be egy honfitársának.

A temparamentumos legenda 2000 és 2002 között játszott a Chicago Fire csapatában, így egyik díszvendége volt a klub alapításának 15. évfordulójára rendezett partynak. Egy díszvendégtől pedig elvárható, hogy mindig hozz a formáját, és Hriszto eleget is tett ezeknek az igényeknek.

A Trud című bolgár lapra hivatkozva számol be arról a Yahoo Sports, hogy a jelenleg a Liteksz Lovecs kispadján ülő aranylabdás legenda legalább egy fülest lekevert honfitársának, a helyi Bulgaria Now című lapnak dolgozó Szvetlozar Momcsilovnak, amikor az interjút akart tőle kérni.

A tettlegesség tényét a bolgár lapnak megerősítette a chicagói rendőrség illetékese is, aki elmondta, hogy sértett feljelentést tett támadója ellen.

Szotoicskovnak nem ez az első ilyen ügye: 2006-ban egy amerikai fiatalember jelentette föl, akinek még 2003-ban, a DC United játékosaként törte el a lábát egy vehemens becsúszás során. Az ügy bíróságra került, de végül peren kívüli megegyezéssel ért véget, miután Sztoicskov egy nem publikus összeggel orvosolta az okozott kárt.

2008-ban pedig egy fotósra támadt rá egy barcelonai étteremben, aki az engedélye nélkül próbált róla felvételeket készíteni.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
8 perce

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
25 perce

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
36 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
51 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik