A tizenegyespont ellopásáért bűnhődnie kell a német szurkolónak - videó

2012.11.06. 17:18
Címkék
Büntetés vár arra a szurkolóra, aki májusban az osztályozó mérkőzés során ellopta a 11-es pontot a düsseldorfi futballstadionból.

A Fortuna Düsseldorf az osztályozó párharc visszavágóján 2–2-es döntetlent ért el a Hertha BSC ellen, így 4–3-as összesítéssel – 15 év szünetet után – kiharcolta a feljutást az élvonalba. A meccs kaotikus körülmények között ért véget: a hazai szurkolók már a játékidő végének hittek egy bírói sípszót, és elözönlötték a pályát, miközben még két perc hátravolt. A rend mintegy húsz-huszonöt perc után állt csak helyre, a csapatok ekkor tudták lejátszani a fennmaradó időt.

A videofelvételek tanúsága szerint a tumultus közepette egy rajongó kiásta a tizenegyes pontot a gyepből, és angolosan távozott vele.

„Nem tervezünk jogi lépéseket, pedig akár ötvenezer eurót is követelhetnénk a tettestől – jelentette ki Tom Koster, a Fortuna szóvivője.– Nevelő jellegű büntetést szeretnénk, hogy megértse, ilyet nem szabad csinálni.”

Kiásta és elvitte, nem vicc...

MTI

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
5 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
15 perce

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
30 perce

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
37 perce

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
40 perce

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
41 perce

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
43 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere

Kézilabda
49 perce
Ezek is érdekelhetik