David Luizt a tévében szívatták, elsírta magát

2012.11.12. 13:20
Címkék
A Chelsea brazil válogatott középhátvédje általában már mókás megjelenésével is jobb kedvre deríti környezetét, de az öltözői hírek szerint nagy mókamester is. Ezúttal azonban, – egy portugál televízió akciójának köszönhetően – a viccelődés kellemetlenebbik felén állt, csúnyán átejtették egy hazánkban is sikerrel futott celebszívató műsor keretein belül. Az ártatlan lelkű David Luiz nem is bírta cérnával a megpróbáltatást, mire kiderült, hogy átverésről van szó, könnyes szemmel és elcsuklott hanggal próbálta kimenteni magát a slamasztikából.

A szituációt alapos gondossággal és különös kegyetlenséggel építették fel a portugál tévések: a barátaival bowlingozó David Luiz éppen akkor gurít, mikor nem szabadna, ezt követően egy a bábuk helyéről előmászó, (mű)véres fejű pályamunkás hozzá rá a frászt. A dráma fokozása érdekében természetesen megérkeznek a mentősök és rendőrök is, a dolgozók szándékossággal vádolják a szerencsétlen celebcsapdába esett futballistát.

A végére persze kiderül az igazság, de a magába roskadva üldögélő David Luiznak addigra már egy kicsit sincs kedve nevetni.

David Luiz a celebcsapdában
Legfrissebb hírek

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
3 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
43 perce

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
50 perce

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
51 perce

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
1 órája

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
1 órája

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
1 órája

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik