90 perc magány: egyetlen vendégszurkoló az olasz bajnokin

Vágólapra másolva!
2012.12.11. 11:04
null
A magányos hős (Fotó: skysport.it)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójának (egyik) hétfő estére maradt mérkőzésén az Udinese együttese Genovába, az újonc Sampdoriához utazott. Olasz lapok beszámolói alapján 24.000 néző tekintette meg a Luigi Ferraris stadionban a mérkőzést, érdekesség, hogy ebből mindössze egyetlen (!!!) vendégszurkoló bukkant fel az Udinese drukkereinek fenntartott szektorban.

Azt nem tudni pontosan, hogy az udinei zebrák hőse egy genovai székhelyű szimpatizáns, vagy egymaga vágott neki a két város közötti 500 km-es útnak, de az biztos, hogy ő volt az egyetlen szurkoló.

A magányosan telt 90 perc ellenére megérte élőben végigizgulni a találkozót, hiszen az Udinese Danilo és Di Natale góljaival 2–0-ra megnyerte a mérkőzést, ráadásul a hazai szurkolók is üdvözölték a magányos riválist: a Samp-drukkerek tapssal és éljenzéssel köszöntötték, a férfi pedig integetéssel viszonozta kedvességüket. Az estére pedig a Sampdoria figyelmes klubvezetése tette fel a koronát, a mérkőzés után egy hazai mezzel ajándékozták meg a vendégszektor egyetlen tagját.

(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)
Legfrissebb hírek

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
22 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
2 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
18 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik