Mourinho füttyért ment, de tapsot kapott

2012.12.02. 11:44
null
De hol a fütty? - kérdezi Mou (Fotó: Action Images)
A Real Madrid portugál szakvezetője betartotta csapata hétközi, a harmadosztályú Alcoyano elleni kupamérkőzést követő sajtótájékoztatón tett ígéretét, azaz, a szombati Real–Atlético városi derbi kezdete előtt negyven perccel, 21.20-kor magányosan kivonult a Santiago Bernabéu gyepére és két percen keresztül az elégedetlenkedő Real-szurkolók haragja elé vetette magát.

Mint ismeretes, a Real Madrid Barcelonával szemben összeszedett tetemes hátránya a spanyol bajnokságban, valamint az utóbbi hetek olykor kiábrándító produkciója több szurkolónál kiverte a biztosítékot, nem egy alkalommal füttyszó kíséretében hagyták el Ronaldóék a Bernabéu gyepét. José Mourinho, ahogy általában, ezúttal is kiváló pedagógiai érzékkel kezelte a helyzetet és próbálta levenni játékosai válláról a terhet.

„Szombaton este, negyven perccel a mérkőzés kezdete előtt egyedül fogok kimenni a pályára, akik ki akarnak fütyülni, ekkor megtehetik majd" – nyilatkozta az Alcoyano elleni mérkőzést követően a portugál mester, aki be is tartotta szavát, s egy svájci óra pontosságával érkezett a beígért időpontban a pályára, de a megrendelt füttykoncert mégis elmaradt.

A stadionban helyet foglaló 3000 néző tapssal és hangos ovációval fogadta Mourinhót, a Real Madrid pedig különösebb erőlködés nélkül legyőzte az Atlético Madridot.


Legfrissebb hírek

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
8 órája

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Videó: Mourinhót elcsípték a reptéren, a jövőjéről faggatták volna

Minden más foci
2026.05.13. 08:16

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

José Mourinho megegyezett a Real Madriddal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 14:54

As: jelentős átalakítás várható a nyáron a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 16:56
Ezek is érdekelhetik