Cristiano Ronaldo már otthon is „messizést” kapott - videó

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 12:27
A szerdai válogatott találkozóra hazaérkező Cristiano Ronaldo már otthon sincs biztonságban a kicsinyes bosszú előtt.

Hétfőn este a portugál válogatott megérkezett Guimaraesbe, ahol a szerdai, Ecuador elleni mérkőzésre készül a csapat. A gárda kapitánya, azaz Cristiano Ronaldo utolsóként szállt ki egy Mercedesből, és indult a szálloda felé, amikor egy borízű hang „Messi, Messi” kiáltásokkal kezdte zaklatni.


A Marca című spanyol lap internetes kiadásának rövidke tudósítása szerint a kiabálás bosszú volt, amiért Cé nem adott a hang gazdájának autogramot. Másoknak azonban megállt, de az a pillantás, amit az elkövető felé küldött, elárulta, milyen rosszul esett neki az argentin rivális emlegetése.

Az eset után újságíróknak elmondta, hogy tíz éve játszik már a portugál válogatottban, és, habár az ilyen megnyilvánulás egyáltalán nem elszigetelt eset, esze ágában sincs kommentálni. „Megtiszteltetés számomra, ha a hazámat képviselhetem a válogatottban. Itt mindig úgy érzem magam, mintha a családommal lennék” – mondta Ronaldo.

És mindez a mai születésnap előestéjén. Szép kis ajándék...

És egy exkluzív felvétel: a portugál válogatott tagjai elfoglalják a szállásukat Guimaraesben:

(Forrás: fpf.pt)

Legfrissebb hírek

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
6 órája

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
8 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52
Ezek is érdekelhetik