Örökre eltiltották a válogatottól a karlendítéssel ünneplő görög focistát

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 15:40
null
Jorgosz Katidisz ezt nehezen fogja kimagyarázni (Fotó: Action Images)
Jorgosz Katidisz, az AEK Athén korosztályos válogatott labdarúgója náci karlendítéssel ünnepelte szombaton a győzelmet érő gólját. A futballista azt állítja, nem volt tudatában a mozdulat jelentésének. Ráadásul mindez egy fájdalmas évforduló előestéjén történt.

A bajnokság középmezőnyében, a 10. helyen szerénykedő AEK Athén a görög bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján a 13. helyen álló Veriát fogadta a fővárosi olimpiai stadionban. Az AEK Jorgosz Katidisz 84. percben lőtt góljával tartotta otthon a három pontot, a gólszerző ostoba ünneplése azonban sötét árnyékot vet a sportsikerre.

Katidisz ugyanis jellegzetes náci karlendítéssel üdvözölte a lelátón helyet foglaló szurkolókat, amiből óriási botrány kerekedett: a Görög Labdarúgó-szövetség (EPO) azonnal hatállyal eltiltotta a 20 éves játékost valamennyi görög futballválogatottban történő szerepléstől (az U21-es válogatottnak csapatkapitánya volt).

„A játékos azon akciója, hogy náci karlendítéssel köszöntötte a szurkolókat a legsúlyosabb provokáció volt, ami megsértette a náci szörnyűségek áldozatainak emlékét, és kárt okozott a labdarúgás mélységesen békés és humánus gondolatának is” – áll a szövetség közleményében.

Katidisz a nyilvánosság legkülönbözőbb fórumain – újságokban, politikai pártok nyilatkozataiban, közösségi oldalakon – került támadások kereszttüzébe. A mozdulat, amit tett, már önmagában is mérhetetlenül nagy ostobaság, az időzítéssel egyetemben azonban már egyenesen vérlázító: Görögországban ugyanis március 17-én (azaz most vasárnap) emlékeznek meg a helyi zsidóság náci koncentrációs táborokba történt deportálásáról.

Az AEK Athén felszólította Katidiszt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot, sorsáról a jövő héten összeülő elnökség dönt. A játékos védekezik, de egyelőre nem tudott annál jobbat kitalálni, mint, hogy:

„Nem vagyok náci vagy fasiszta, és ha tudtam volna, hogy milyen jelentése van annak a kézmozdulatnak, akkor nem csináltam volna azt, amit” – írta ki Twitter-oldalára a játékos. Katidisz azt állítja, ő csak a lelátón ülő sérült csapattársának és barátjának, Mihalisz Pavlisznak intett ki, neki ajánlva a gólját.

Láthatóan volt olyan, aki tudta, mit jelent az „integetés” (Fotó: Action Images)
Láthatóan volt olyan, aki tudta, mit jelent az „integetés” (Fotó: Action Images)

Az AEK Athén edzője, Ewald Lienen próbálta menteni a nehezen menthetőt, valamivel értelmesebben és hihetőbben, mint a játékosa:

„Jorgosz még egy fiatal srác, akinek nincsenek semmilyen politikai nézetei. A legvalószínűbb, hogy látta ezt a köszöntést az interneten vagy bárhol máshol, és anélkül utánozta a mozdulatot, hogy tudta volna mit jelent” – idézi a sports.yahoo.com a német szakembert.

Azért azt tegyük hozzá, hogy ezt a mozdulatot a legritkább esetben lehet „csak úgy” látni az interneten vagy bárhol máshol...

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
22 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
Tegnap, 9:36

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Varga először kezdett, Jovics volt a meccs hőse, az AEK kiütötte a Panathinaikoszt

Légiósok
2026.01.18. 21:55

A Panathinaikosz elleni rangadó vár Varga Barnabásra az AEK-kal

Légiósok
2026.01.18. 11:26

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
2026.01.16. 07:17

Varga Barnabás jól játszott, de kiesett az AEK a Görög Kupából

Légiósok
2026.01.14. 18:04

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
2026.01.13. 23:57
Ezek is érdekelhetik