Profi akusztikusokkal próbálnak hangulatot varázsolni az Old Traffordra

2013.04.05. 12:17
null
Nem szeretnék beletrollkodni a megemlékezésbe: de néha elég síri a hangulat (Fotó: Action Images)
Most már a klub vezetői számára is kezd kínossá válni a lapos hangulat. Az első szakember már debütált, és lesz még fellépése.

Az egyesült által az „Álmok színháza"-nak (Theatre of Dreams) nevezett stadion a szezon mérkőzéseinek többségén valóban színházi hangulatot áraszt: igazi, a régi időket idéző szurkolás csak a nagy rangadókon van, akkor is jó részben a vendég drukkereknek köszönhetően. Ezt elégelte meg a klub, és rendhagyó, egyben kissé kínos lépésre szánta el magát: hivatásos akusztikai szakembert ültetett be a szurkolók közé a Liverpool elleni januári hazai mérkőzése.

„A Stretford End lelátón ülő nézők már többször is panaszkodtak, hogy hiába kiabáltak, és hitték azt, hogy hangosan szurkolnak, később a stadion más pontjain ülő barátaik elmondták nekik, hogy szinte semmit sem lehetett az éneklésből hallani" – mondta a Manchester Evening News című lapnak a klub egyik alkalmazottja. – Ezét a Liverpool elleni találkozón profi akusztikust ültettünk a nézők közé, hogy segítsenek erősíteni a lelátón éneklők hangját. És az idei szezonban még lesz olyan hazai meccs, amikor újra ehhez a megoldáshoz nyúlunk majd."

C‘mon guys! Make some noise! (Fotó: Action Images)
C‘mon guys! Make some noise! (Fotó: Action Images)

A szurkolók már valóban régóta küzdenek ezzel a problémával: egyrészt ők is szeretnének jó hangulatot, másrészt pedig jó lenne megszabadulni a rivális drukkerek zrikálásától. Az egyik tervük az volt, hogy a vendégszurkolók szektorát áthelyezik a stadionban az East Stadnról az új Sir Alex Ferguson Standre, ahogy azt tavaly tavasszal az Aston Villa elleni mérkőzésen meg is tették, így növelve a szurkolásra hajlamosabb drukkerek tömbjét, de később a stadion biztonsági felelősei megtiltották ezt, mondván veszélyes lehet. Például akkor, ha a Manchester City vendégdrukkerei nekiállnak „poznanozni" egy-egy gól után – a kiváltott rengés statikai károkat okozhat.

Pedig lehet ezt így is, mint a Real Madrid elleni BL-mérkőzésen:

Pedig Anglia legnagyobb klubstadionjában (kb. 76000 néző foglalhat helyet a lelátókon) valóban varázslatos lehetne a hangulat – ha az igazi szurkolók lennének többségben. Csakhogy a nem éppen olcsó jegyek miatt a szegényebb és hangosabb drukkerek mára kiszorultak a stadionból (ez egyébként általános tendencia a Premier League nagy csapatainál), helyüket pedig (szó szerint) turisták, visszafogott középosztálybeli polgárok, illetve a klub szponzorainak öltönyös vendégei foglalták el.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
10 órája

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik