Szuperfitt nagyi is jelentkezett a Dallas Cowboys cheerleaderének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 11:50
Egy nagymama is beállt a sorba azzal a 400 lánnyal egyetemben, aki megjelent a Dallas Cowboys NFL-csapat szurkolólányainak szombati válogatóján.

A 39 éves Suzie Sanchez, akinek egy 19, egy 14 és egy 11 éves éves gyermeke, illetve egy 2 éves unokája is van, pár évvel ezelőtt még a szintén az NFL-ben szereplő Oakland Raiders cheerleaderei között szurkolt. Visszatérési kísérlete nem járt sikerrel, kilencven másodperces produkciójával nem sikerült meggyőznie a zsűri tagjait, az első rostát sem élte túl.

Suzie Sanchez, a cheerleader nagymama (Forrás: bustedcoverage.com)
Suzie Sanchez, a cheerleader nagymama (Forrás: bustedcoverage.com)

Pedig volt oka az önbizalomra, a Raidershez 2011-ben, 11 éves kihagyás és unokája születése után került be.

„A Raidersnél voltak lányok, akik még meg sem születtek, mikor én végeztem az iskolával. Most is arra gondoltam, miért ne? Vettem egy repülőjegyet, és meg sem álltam Dallasig” – idézi a dallasnews.com a negyvenhez közel is kiváló formában lévő nagymamát.

Suzie Sanchez akcióban az Oakland Raider táncosai között
Suzie Sanchez akcióban az Oakland Raider táncosai között

Érdekesség, hogy nem Suzie Sanchez volt a legidősebb próbálkozó a Dallas cheerleader csapatánál, a hosszú sorban akadt egy 41 éves hölgy is, de ő sem került be a csapatba. „Amerika csapatának” táncoslányai a liga legnagyobb becsben tartott egysége, ahová valóban csak a legjobbak kerülhetnek be. A Cowboys lányok számos alkalommal szerepeltek tévéműsorokban, sorozatokban,filmekben. A keretben több szépségkirálynő (Miss Texas, Miss Nebraska) is megfordult az évek során.

Legfrissebb hírek

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2025.12.26. 01:51

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16

Pontgazdag mérkőzésen tartotta életben rájátszásreményeit a Detroit – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 08:23

A négy TD-t passzoló Jordan Love vezérletével a Packers Detroitban is nyert hálaadáskor – videó

Amerikai sportok
2025.11.28. 06:08

Eszméletlen NFL-rekord felé robog Smith-Njigba és Garrett

Amerikai sportok
2025.11.25. 16:12

21–0-s előnyről kapott ki a címvédő Eagles Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.11.24. 02:33
Ezek is érdekelhetik