Elárverezik Sir Alex Ferguson első kezdőcsapatát

2013.06.17. 17:02
Angliában hamarosan kalapács alá kerül Sir Alex Ferguson, a Manchester Unitedet 26 (és fél) éven keresztül irányító skót menedzser első hivatalos manchesteri bajnoki találkozója előtt leadott, a kijelölt kezdőcsapatot tartalmazó papírja.

Sir Alex 1986 november 8-án, az Oxford United ellen irányította első alkalommal a „vörös ördögöket", a találkozót a Manchester 2–0-ra elveszítette. A menedzser saját kezűleg írta össze a mérkőzésre kijelölt kezdő tizenegyet tartalmazó összeállítását, amely az azóta eltelt negyed évszázad alatt felbecsülhetetlen eszmei értékre tett szert. Árat persze biztosan találnak az árverésen, előzetes jóslatok szerint legalább 2-2500 fontra (850 ezer forintra) lesz szüksége annak, aki otthon szeretné olvasgatni.

(Forrás: mirror.co.uk)
(Forrás: mirror.co.uk)

A kezdőcsapatban szereplő nevek abban az időben közel sem voltak akkora egyéniségei az angol labdarúgásnak, mint akiket Fergie az azóta eltelt két évtizedben kinevelt, illetve a klubhoz csábított.

A kezdő így festett: 1. Chris Turner, 2. Mike Duxbury, 3. Arthur Albiston, 4. Kevin Moran, 5. Paul McGrath, 6. Graeme Hogg, 7. Clayton Blackmore, 8. Remi Moses, 9. Frank Stapleton, 10. Peter Davenport, 11. Peter Barnes. Kijelölt csere: Jesper Olsen. A lap alján továbbá olvasható még a Manchester United a mérkőzésen viselt színösszeállítása (vörös mez, fehér nadrág, fekete zokni, zöld kapusmez), valamint Ferguson aláírása is.

A hosszú évek alatt kissé megsárgult papírlapot a Henry Aldridge&Son aukciós ház árverezi el, őket egy Oxford-drukker kereste meg, aki még a klub egykori játékosától, Peter Rhoades-Browntól kapta, és sikeresen kivárta a tökéletes pillanatot, mikor igazán megérte megszabadulni tőle. A licitálás a Sky Sports információi szerint június 22-én, szombat este veszi kezdetét Devizesben.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
23 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05