Két éve majdnem postásnak állt az Arsenal új csatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.19. 13:20
null
Édesanyja helyett Arsene Wenger mellett dolgozhat Yaya Sanogo (Fotó: sofoot.com)
Már májusban felröppent a hír, hogy az Arsenalnál köthet ki Yaya Sanogo, a francia Auxerre csatára, s miután a kötelező orvosi vizsgálatokon is átesett Londonban, csak az utolsó simítások vannak hátra a francia labdarúgó átigazolásának ügyében, aki nem sokkal ezelőtt azon gondolkodott, hogy felhagy a profi futballal, és inkább az egyik postai hivatalban vállal munkát.

A 20 éves, a 2012–2013-as szezonban tíz gólig és egy gólpasszig jutó támadó pályafutását számos sérülés nehezítette az elmúlt években, közöttük egy sípcsonttörés, ami miatt kilenc hónapot kényszerült kihagyni 2010-ben. Elkeseredettségében már közel állt ahhoz, hogy a labdarúgás helyett egy postán, édesanyja mellett keresse meg a mindennapi betevőt.

„A sok sérülésem miatt egyszer azt mondtam édesanyámnak, abbahagyom a futballt. Készen álltam arra, hogy szögre akasszam a stoplist, és beálljak melózni postára” – idézi a metro.co.uk az U20-as francia válogatottban is bemutatkozott Sanogót.

A következő szezonban minden bizonnyal kiderül, jól döntött-e a francia, hogy maradt gyermekkori álmainál, a labdarúgásnál, bár Arsene Wenger hívószava már önmagában felér egy jó kövér visszaigazolással. Ha a sérülések is elkerülik a közeljövőben, az „ágyúsok” drukkereinek sok örömet, az ellenfelek védőinek pedig sok bosszúságot okozhat még az Emirates új gólvadásza.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25