Gerrard a gálameccs után vacsorázni ment a családjával - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 15:18
null
A Gerrard család a díszvacsora helyszínének bejáratánál (forrás: Daily Mail)
Szombaton a „vörösök” 33 éves ikonja, Steven Gerrard kitüntetésben részesült, amiért 15 éve szolgálja a Mersey-parti csapatot. Gálameccset játszott a csapat a Megyerivel felálló Olimpiakosszal. Gerrard 15 éves liverpooli pályafutásából tízben vezette csapatkapitányként az együttest, 630 mérkőzésen 159 gólt szerzett, nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, két FA-kupát és három Angol Ligakupát.

Az összecsapáson nemcsak Gerrard, hanem két korábbi Pool-ikon, a szezon végén visszavonult Jamie Carragher, illetve a Liverpoolt összesen kilenc idényen át szolgáló, végleg pedig 2007-ben otthagyó Robbie Fowler is pályára lépett.

A meccs után a vörös mezt öltönyre cserélte az ünnepelt, kézen fogta feleségét, Alexet, és két nagyobbik lányát, Lilly-Ellát és Lexie-t, majd a tiszteletére adott vacsorázni indultak a liverpooli Echo Arenába. Ezalatt a legkisebb lány, a 21 hónapos Lourdes otthon maradt.

Még az esemény előtt Alex izgatottan írta ki egy közösségi oldalra: „Annyira izgatott vagyok, micsoda nagy nap ez a férjemnek!! Nagyon büszke vagyok.”

Coleen Rooney, Alex barátnője is üzent a nagy napon: „Micsoda fantasztikus nap! Szeretettel küldöm nagy gratulációmat Stevennek.”

Az elegáns ruhában érkező családot várták a vendégek, hiszen szombaton Liverpoolban minden a csapatkapitányról szólt. Hiába, az angolok meg tudják adni a módját a tiszteletnek.

Alex Gerrard csinos nyári ruhában érkezett (forrás: Daily Mail)
Alex Gerrard csinos nyári ruhában érkezett (forrás: Daily Mail)
A Gerrard család (forrás: Daily Mail)
A Gerrard család (forrás: Daily Mail)
A Gerrard család (forrás: Daily Mail)
A Gerrard család (forrás: Daily Mail)
A gálameccsen mindhárom lány elkísérte a pályára Gerrardot (forrás: Daily Mail)
A gálameccsen mindhárom lány elkísérte a pályára Gerrardot (forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik