Eric „a Csődör” Cantona orgiára jelentkezik

2013.10.05. 13:35
null
Eric „a Csődör” Cantona orgiára jelentkezik
Eric Cantona, a Manchester United korábbi legendás támadója hamarosan egy francia erotikus vígjátékban, a 2013 novemberében bemutatásra kerülő Te és az éjszaka című filmben tűnik fel a mozivásznon.

A Marseille-ben született, a labdarúgástól 1997-ben manchesteri mezben visszavonuló Cantona az ezredforduló előtt kezdett színészi karrierbe, az azóta eltelt másfél évtizedben számos filmben és tv-sorozatban kapott szerepet, drámákban és vígjátékokban egyaránt. Filmográfiájának kiemelkedő darabjai az I. Erzsébet angol királynő életét feldolgozó 1998-as dráma, az Elizabeth, az egy évvel később elkészült A lápvidék gyermekei, valamint a vidámabb, 2009-ben bemutatott Barátom, Eric, amelyben az exfutballista önmagát játssza.

Legújabb filmjét, a Te és az éjszakát az eddig rövidfilmes vonalon utazó Yann Gonzalez rendezte. Cantona szerepe szerint „a Csődör” névre keresztelt karaktert játssza, és részt vesz egy fiatal házaspár által szervezett orgián, amely előtt, közben és után a résztvevők számos komikus helyzetbe keverednek. A sajátos hangulatú, fülledt erotikával fűszerezett alkotásban Cantona mellett helyet kapott Alain Delon fia, Alain Fabien Delon is.

A film magyar bemutatójáról egyelőre nincs hivatalos időpont, előzetes azonban már van, és meg is mutatjuk!

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

És ha mégis kikapunk? – KS-ajánló a Bélyeg című filmről

Képes Sport
2026.07.17. 13:24

Nyolcvanéves Sylvester Stallone, aki Rockyként robbant be Hollywoodban

Népsport
2026.07.06. 07:09

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
2026.05.22. 08:55

Trieszti est a magyar és az olasz futballtörténet jegyében

Minden más foci
2026.04.23. 12:51

Rainer Werner Fassbinder, a film és a Bayern szerelmese

Népsport
2026.02.25. 16:21

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.10.19. 23:57