Ki volt a téli olimpia 9. napjának legjobb csaja?

Vágólapra másolva!
2014.02.16. 21:03
Három kontinens három szépségét eresztjük össze: most először Ázsia is beszáll a versenybe!

Méghozzá a bűbájos curlinges, a dél-koreai Gim Un Csi személyében, aki nem lehetett maradéktalanul elégedett, mivel a Dánia elleni vereséggel biztossá vált, hogy nem jutnak az elődöntőbe. Hátha az vigasztalja, hogy ma felkerült a listánkra. Ahonnan nem hiányozhat az ausztrál hódeszkás szépség, Torah Bright, aki a félcsőben szerzett ezüstérme után krosszban csak a mezőny második felében végzett. Neki is jól jön egy sikerélmény. Harmadiknak pedig a kanadai Dominique Maltais került be a csapatba – mintegy jutalmul a vasárnapi snowboard krosszviadalban szerzett ezüstérme után.Gim Un Csi személyében, aki nem lehetett maradéktalanul elégedett, mivel a Dánia elleni vereséggel biztossá vált, hogy nem jutnak az elődöntőbe. Hátha az vigasztalja, hogy ma felkerült a listánkra. Ahonnan nem hiányozhat az ausztrál hódeszkás szépség, Torah Bright, aki a félcsőben szerzett ezüstérme után krosszban csak a mezőny második felében végzett. Neki is jól jön egy sikerélmény. Harmadiknak pedig a kanadai Dominique Maltais került be a csapatba – mintegy jutalmul a vasárnapi snowboard krosszviadalban szerzett ezüstérme után.

Gim Un Csi (Fotó: Action Images)
Gim Un Csi (Fotó: Action Images)
Gim Un Csi (Fotó: Action Images)
Gim Un Csi (Fotó: Action Images)
Torah Bright (Fotó: Action Images)
Torah Bright (Fotó: Action Images)
Torah Bright (Fotó: Action Images)
Torah Bright (Fotó: Action Images)
Dominique Maltais (Fotó: Action Images)
Dominique Maltais (Fotó: Action Images)
Dominique Maltais (Fotó: Action Images)
Dominique Maltais (Fotó: Action Images)

A szombati szavazásunkat meggyőző fölénnyel nyerte meg az osztrák alpesi síző, Anna Fenninger, aki királynő a pályán és királyul néz ki azon kívül (is). Máris mutatjuk!

Anna Fenninger: szép, gyors és veszélyeztetett – a többi kép a GALÉRIÁBAN! (Fotó: nbcolympics.com)
Anna Fenninger: szép, gyors és veszélyeztetett – a többi kép a GALÉRIÁBAN! (Fotó: nbcolympics.com)

SZAVAZÁS

Ki volt a 9. nap szépe Szocsiban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
18 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
21 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
22 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
23 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik