Megtudtuk, miként látja CR a szakítást Irinával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 14:42
null
Ennek bizony vége: Cristiano Ronaldo hivatalos közleményben is jelezte (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál világsztárja az AP hírügynökségnek eljuttatott hivatalos, írásos közleményben erősítette meg, véget ért kapcsolata Irina Sejkkel. Ronaldo most először nyilatkozott a szakításról, a párkapcsolat végét először Irina Sejk jelentette be.

„Ötévi együtt járás után párkapcsolatomnak vége szakadt Irina Sejkkel. Úgy gondoltuk mindketten, hogy a legjobb most megtenni ezt a lépést. A legjobbakat kívánom Irinának” – tudatta Cristiano Ronaldo.

A 2014-es aranylabdás rövid kommünikéjében még annyit tett hozzá, a pletykák és találgatások megelőzése miatt adott ki írásos közleményt a világ egyik legnagyobb hírügynökségének.

A világsajtót bejáró pletykák szerint már Irina utódja is megvan: a modell után CR a Real Madrid TV sportriporterével, Lucia Villalonnal randizik.

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
Tegnap, 9:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46
Ezek is érdekelhetik