
Utánpótlássport
2024.03.26. 20:08
Kosárlabda: Rosta Péter az európai U18-as válogatottban bizonyított
Rosta Péterrel, a Vasas Akadémia 16 éves kosárlabdázójával beszélgettünk annak apropóján, hogy részt vehetett az U18-as Euroliga dubaji állomásán, méghozzá a korosztályos európai válogatott tagjaként.

Utánpótlássport
2024.03.25. 20:44
Jégkorong: az UTE juniorjai a playoffban mutatták legjobb formájukat
Árkovics Bálinttal, az Újpesti Jégkorong Akadémia osztrák bajnok U20-as csapatának vezetőedzőjével beszélgettünk. A nemzetközi siker után a lila-fehérek juniorjai a hazai korosztályos bajnokságban dupláznának.

Utánpótlássport
2024.03.24. 16:51
Kosárlabda: ők voltak a legjobb U20-asok a női NB I alapszakaszában
Szombat este véget ért a felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokság alapszakasza. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú (2004-ben vagy azután született) játékosok közül kik teljesítettek a legjobban a szezon eddigi részében.

Utánpótlássport
2024.03.23. 20:46
Kosárlabda: Szolnokon minden adott a minőségi utánpótlás-neveléshez
Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan Szolnok továbbra is a hazai kosárlabdasport egyik legfontosabb fellegvára. Pór Péterrel, a helyi sportági akadémia szakmai igazgatójával beszélgettünk a Tisza-parti utánpótlás jelenlegi helyzetéről.

Utánpótlássport
2024.03.22. 18:12
Birkózás: Struhács György szerint a fiatalok jó kezekben vannak
A felnőtt kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi kapitányi posztját mintegy tíz évig betöltő Struhács György jelenleg szakmai tanácsadóként segíti a hazai utánpótlás-nevelést, méghozzá egyszerre két helyen is: a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, illetve a szakági U17-es válogatott mellett.

Utánpótlássport
2024.03.20. 10:40
Jégkorong: szomszédolás az utánpótlásban, amelyből mindenki profitál
Ebben az évadban a legjobb magyar U20-as és U18-as jégkorongcsapatok is újra az osztrák bázisú korosztályos bajnokságban szerepeltek. Kovács Csaba, a fehérvári akadémia, a FEHA19 szakmai igazgatója beszélt a nemzetközi versenyeztetés előnyeiről és hátrányairól.

Utánpótlássport
2024.03.16. 19:41
Birkózás: Sillei Janka továbbra is ellenállhatatlan formában
A tavaly serdülő Európa-bajnoki címet szerző, 13 éves birkózó, Sillei Janka (42 kg) több mint egy éve nem szenvedett vereséget sem hazai, sem nemzetközi porondon.

Utánpótlássport
2024.03.12. 17:50
Cselgáncs: Mamira Luca junior Ek-bronzzal tért vissza
Nyolchónapos kihagyás után versenyzett újra nemzetközi porondon az ifjúsági világbajnok cselgáncsozó, Mamira Luca (19), aki a múlt hét végén harmadik helyen zárt a podgoricai junior Európa-kupa-viadalon. A Dunaharaszti MTK fiatalja elmondta, az elhúzódó, makacs térdsérüléséből kigyógyulva felemelő érzés volt újra dobogóra állnia.

Utánpótlássport
2024.03.09. 14:14
Jégkorong: Dobos Bendegúz nem maradt adós a pontokkal az Erste Ligában
Az utánpótláskorúak közül a fehérváriak 19 éves jégkorongozója, Dobos Bendegúz zárta a legtöbb ponttal a hazai felnőttélvonal alapszakaszát.

Utánpótlássport
2024.03.08. 14:28
Kosár: „Örülök, hogy sokakban mély nyomot hagytam” – Harsányi Mária
Harsányi Máriáról, a szekszárdi leány kosarasok legendás utánpótlásedzőjéről nemrég egész estés dokumentumfilmet mutattak be. Ennek apropóján beszélgettünk a rutinos trénerrel, aki manapság is töretlen lendülettel végzi nevelőmunkáját; jelenleg egyszerre irányítja a KSC Szekszárd U16-os és U14-es leánycsapatát is.

Utánpótlássport
2024.03.03. 14:56
Kosárlabda: a szövetség és a TF karöltve segíti a leányutánpótlást
Székely Norbert, a felnőtt női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, a hazai szövetség leányszakágért felelős utánpótlás-koordinátorának irányításával az MKOSZ tehetséggondozó programot indított. A Testnevelési Egyetemen zajló egyéni képzések mellett a fiatalokat igyekeznek teljes körben felkészíteni a sportolói pályájára, így sok más mellett például sportpszichológiai támogatásban is részesülnek.

Utánpótlássport
2024.03.01. 20:36
Kosár: Patonay szerint vannak ígéretek, de jobban kell segíteni őket
Patonay Imrével, a legendás körmendi kosárlabdaedzővel annak apropóján beszélgettünk a hazai fiúutánpótlás helyzetéről, hogy a szövetség felkérésére mentoredzőként kezdett el tevékenykedni a korosztályos válogatottak mellett.

Utánpótlássport
2024.02.29. 19:38
Cselgáncs: Bor Barna igyekszik átadni tudását a fiataloknak
A paksiak korábbi nehézsúlyú kiválóságát, a vb- és Eb-ezüstérmes Bor Barnát nevezték ki az U23-as cselgáncsválogatott élére szövetségi edzőként. A 37 éves tréner elmondta: elsődleges feladata, hogy a juniorkorosztályból kiöregedő versenyzőket segítse abban, hogy a fiatalok minél hamarabb megállják a helyüket a felnőttélmezőnyben is.

Utánpótlássport
2024.02.25. 18:10
Kosár: egy-egy győzelem és vereség az U18-as fiúktól a horvátok ellen
Előbb kétpontos győzelmet aratott, majd nyolcpontos vereséget szenvedett az U18-as fiú kosárlabda-válogatott a magasabban jegyzett horvát csapat ellen a Székesfehérváron játszott dupla felkészülési mérkőzésen. Pethő Ákos szövetségi edző összességében elégedett volt a mieink teljesítményével.

Utánpótlássport
2024.02.25. 08:59
Jégkorong: Nemes Márton az olimpiai selejtező után a vb-n bizonyítana
Egyetlen utánpótláskorúként a 18 éves Nemes Márton is tagja volt a felnőtt jégkorong-válogatottnak, amely nemrégiben olimpiai előselejtező-tornán szerepelt a Tüskecsarnokban. A Svédországban légióskodó fiatal ráadásul a litvánok ellen be is talált a kvalifikációs viadalon, s ezzel tétmeccsen az első gólját lőtte a „nagyok” között.

Utánpótlássport
2024.02.23. 17:40
Kosárlabda: jól halad a csapatépítéssel az U20-as férfiválogatott
Carlos Vallejo személyében januárban új szövetségi edző vette át a nyári B-divíziós Eb-re készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott irányítását. A Székesfehérváron zajló edzőtáborában látogattuk meg a csapatot, és kérdeztük a spanyol trénert az eddigi benyomásairól, illetve a tervekről.

Utánpótlássport
2024.02.21. 20:33
Birkózás: hiába a sikerek, Gyurasits távozott az U20-as lányok éléről
Idéntől már nem Gyurasits Csaba irányítja az U20-as női birkózóválogatott felkészülését. A győri tréner az elmúlt években sikert sikerre halmozott a lányokkal a korosztályos válogatott élén; őt kérdeztük távozása hátteréről.

Utánpótlássport
2024.02.17. 18:23
Jégkorong: az U18-as válogatott a szebbik arcát mutatta Fondóban
Két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárta az U18-as jégkorong-válogatott az olaszországi rangos felkészülési tornát. Svasznek Bence szövetségi edző pozitívan értékelte a közelgő vb-re készülő együttes teljesítményét.

Utánpótlássport
2024.02.11. 19:55
Jégkorong: Hiezl Réka a vb-n és az ifi olimpián is letette a névjegyét
A 14 éves jégkorongozó, Hiezl Réka sűrű és rendkívül eredményes heteken van túl: előbb az U18-as válogatottal bronzérmet nyert az egnai divízió I/A-csoportos vb-n, majd Gangwon felé vette az irányt a 3x3-as nemzeti együttessel, és arannyal tért haza az ifjúsági téli olimpiáról. A Vasas U16-os fiúcsapatában edződő fiatal ráadásul mindkét eseményen szórta a pontokat.

Utánpótlássport
2024.02.07. 16:12
Röplabda: jó esélyekkel várhatják fiataljaink az Eb-selejtezőket
Négyből három korosztályos röplabda-válogatottunk is sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezők januári, első fordulóját. Kormos Mihályt, a hazai szövetség (MRSZ) szakmai igazgatóját kérdeztük a kijutási esélyekről a közelgő második kör előtt.
8
/
18
